Az EU tisztviselői pedig azon aggódnak, hogy a járvány miatt hamarosan gyógyszerhiány lehet, mert máris fennakadásokat okoz, hogy sok alapanyagot Kínából szereznek be a gyógyszergyárak. A járvány közben már Dél-Afrikát is elérte.
Felvitte egy fára, és hosszú ideig ágról ágra ugrált vele, miközben a sajátjaként tisztogatta és gondozta.
Ebből tuti tanulni fog Nic Diamini.
Furcsa baleset történt Fokvárosban.
Két fiatal lány barátnők lettek, majd az egyikük szüleinek gyanús lett a hasonlóság köztük.
A zavargásokban eddig hét ember veszítette életét.
A csontvázát már a hetvenes években megtalálták, de eddig egy másik fajnak gondolták.
Sima győzelemmel zárta a csoportkört a férfi vízilabdaválogatott a dél-koreai világbajnokságon.
A képet közlő dél-afrikai szafaritársaság oldala már elérhetetlen.
A dél-afrikai rögbicsapat épp befejezte az edzést, mire megérkeztek az állatok.
A 71 éves testépítőt nem nagyon rendítette meg a támadás.
A balesetben legalább 13 ember meghalt.
Előtte pedig azt játszotta el, hogy felállt egy kerekesszékből.
Aztán a hullát megették az oroszlánok.
Cyril Ramaphosa próbált elvegyülni az emberek között, váratlan kaland lett belőle.