Demokratikus Koalíció

A Miniszterelnökség elnézést kér, amiért valótlanságokat híresztelt Dobrev Klára cégéről

Lázár János arról írt Junckernek, hogy az Altus Zrt. összekapcsolódott az olajmaffiával.

Urfi Péter
POLITIKA

Gyurcsány továbbra is támogatja Karácsony főpolgármesteri jelölését

A DK szerint nincs ok felmondani az eddig megkötött önkormányzati együttműködéseket.

Rényi Pál Dániel
politika

Jól megmondták a pártok listavezetői, miután bedobták a szavazatukat az urnába

Sorsdöntő választás. Nincs vége, amíg nincs vége. Aki nem megy el szavazni, az magára vessen a következő öt évben. Béke.

Albert Ákos
POLITIKA

Szivárványos és az uniós zászló díszíti a parlament homlokzatát

A DK ezzel köszöntötte a homofóbia elleni tüntetést.

Urfi Péter
POLITIKA

Reagált a Fidesz a sürgősségi ellátás összeomlására: Gyurcsány

„A kormány stabilizálta a kórházak működését” - írták, miután a hétvégén négy közül három budapesti traumatológia sem tudott beteget fogadni.

Rényi Pál Dániel
Egészségügy

A választási bizottság eltiltotta a további jogsértéstől Bede Zsoltot

A Vadhajtások nevű izé akármije április 10-én zavarta meg a Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtését a Nyugati téren.

Király András
politika

A DK törvényt módosítana, mert a Pesti Srácok befotózott Nagy Blanka szoknyája alá, és a lap munkatársa ezen pörgött

„Trágárka villant - A magyar Sharon Stone, avagy Elemi ösztön a Szemkilövetőpártban” – írta az érettségiző lány képéhez Pilhál Tamás.

Herczeg Márk
politika

Jobb híján az államkincstárt perli a DK az Állami Számvevőszék által kiszabott büntetés miatt

Mert az ellen a magyar szabályok szerint nem lehet jogorvoslattal élni.

Király András
POLITIKA

A Fidesz és a Mi Hazánk mellett csak az MSZP plakátjait fogadta be a plakátcég, ahol olcsón lehet kampányolni

A Publimont nem fogadta be sem a DK, sem a Momentum plakátjait.

Tbg
POLITIKA

A DK rátette az EP-listájára Czeglédy Csabát

Aki ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és gazdasági csalás miatt folyik eljárás. A DK szerint ő egy hős.

Herczeg Márk
politika

Garázdaság miatt nyomoz a rendőrség a Vadhajtások kormánypárti aktivistája ellen

Bede Zsolt labdát rúgott a DK-sok sátrába a Nyugati téren.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Majdnem minden fővárosi kerületben megegyezett a közös polgármesterjelöltekről az ellenzék

Az LMP és a Jobbik egyelőre kimaradt a megállapodásból.

Czinkóczi Sándor
politika

A DK feljelentést tesz Matolcsy unokatestvérének bankja ügyében

Gréczy Zsolt azt mondta, az NHB évekig a „Matolcsy család házibankjaként működött”, a tulajdonosa a jegybankelnök unokatestvére volt, és a banktól Matolcsy két fia is nagyobb összegű kölcsönt kapott.

Herczeg Márk
bűnügy

Az NVB nem foglalkozik a kormány plakátjaival, mert nincs kampányidőszak

A DK azután fordult a Nemzeti Választási Bizottsághoz, hogy Szijjártó Péter elismerte: a plakátok az EP-kampány részei.

Urfi Péter
POLITIKA

Dobrev Klára: Nem érhet senkit olyan vád, hogy előhúzták a fiókból az eldugott kis feleséget, és hirtelen politikus lesz belőle

A DK EP-listájának vezetője szerint eddig is erről szólt az élete.

Botos Tamás
POLITIKA