A Gyurcsány Ferenc lemondását váró DK-alapító az őt kizáratni akaró pártelnöknek írt fellebbezést, hogy az Országos Etikai Bizottság elé kerülhessen az ügye.
„Szerintünk a sportos, normálisan öltözött emberek is lehetnek hazafiak. Azok viszont nem, akik a magyar adófizetők pénzét gátlástalanul ellopják, és a családjuknak, haverjaiknak juttatják. Testalkat ide vagy oda” – írja Magyar Péter pártja.
Balogh Győzőről, az NMHH-nál hivatalosan bejegyzett DK-közeli hírportál megbízott főszerkesztőjéről semmit sem lehet tudni. Mint kiderült, nem véletlenül.
A végső szavazási arányon nem látszott, hogy a szélsőjobboldali képviselők számának növekedésével sokkal oroszbarátabbá vált volna az EP: 495 igen, 137 nem és 47 tartózkodás volt.
A visegrádi országokban mára mindenhol marginális szerepbe jutottak a hagyományos baloldali pártok. A magyar baloldal könnyen a lengyel sorsára juthat: a történelmi bukás után ott soha nem tudtak visszajönni, azóta is a jobboldal küzd a centristákkal.
„Sajnálom, hogy új, harcias hozzáállásod a párton belül csak (bér) hóhérolásig, de a vitáig már nem terjed ki” – üzente a gyulai DK-alapító a párt elnökének.
Kirúgatnák a 444 újságíróját, mert olyat írt Gyurcsányról, ami nem tetszik nekik. Úgy tűnik, a párt körül tényleg levonták a tanulságokat a választások után.
A síkideg Gyurcsány kikéri magának, hogy mára világos, az ország túlnyomó többsége szerint elég volt belőle. A dühös kispapot parodizáló zseniális bohóc tövig nyomja a gázt, ami a csövön kifér.