Azon ritka alkalmak egyike lesz, amikor Szijjártó Péter nem magángéppel utazik.
Májusban, amikor összezördült Trump és Musk, az elnök visszavonta Jared Isaacmant jelölését.
Trump korábbi rekordja dőlt meg.
De a 10 százalékos vám azért marad.
Zohran Mamdani megüzente az amerikai elnöknek: erővel fog fellépni ellene.
Zohran Mamdani Barack Obama-kaliberű politikai tehetségnek tűnik, aki minden konvenciót sikeresen rúgott fel a kampányában. Győzelmétől még hangosabb lesz a vita azzal kapcsolatban, hogy merre érdemes indulnia a Trump ellen küzdő amerikai Demokrata Pártnak.
Teljes az arconpörgés a Pentagonban, egymást érik az újabb és újabb feladatok: atomrobbantások felújítása, venezuelai csapások előkészítése, most pedig egy nigériai fegyveres beavatkozás előkészítése, a keresztény közösségek védelme miatt. Talán nem meglepő, de a nigériai helyzetben egy jóféle fegyveres beavatkozás nem megoldást jelentene, hanem olaj lenne a tűzre. Na de hogy jön mindehhez Nicki Minaj?
De a legtöbb szankció továbbra is érvényben marad, ideértve az Aljakszandr Lukasenka és családja ellenieket.
Az elnök a republikánus jelölt helyett a függetlenként induló volt demokrata kormányzót támogatja.
Atomfegyvert a kilencvenes évek óta csak Észak-Korea tesztelt. A nukleáris töltetet célba juttatni képes eszközök tesztelése más tészta, ezeket amúgy az oroszok, amerikaiak és kínaiak is rendszeresen tesztelik.
Az afrikai ország keresztény közösségének védelmében.
Pár centivel távolabb az atomháborútól, ez is valami.
„Ha a nigériai kormány tovább engedi keresztények meggyilkolását.”
Giuliano da Empoli a hatalom belső tereiből tudósít, és az új Borgiák és új konkvisztádorok gondolkodását akarja megfejteni. Könyvében arról ír, hogy senki se tudja, mi vár ránk a gátlástalan politikusok és az AI által létrehozott új világrendben.
Szerinte az elnök azért utálja a szélturbinákat, mert még egyet sem látott aranyból.