A közvélemény-kutató cég felmérése szerint a magyarok 70 százaléka szerint nagyon egyenlőtlen a magyar egészségügy, és csak 8 százalék bízik benne, hogy a jövőben javulni fog a helyzet.
Pintér Sándornak adhat egészségügyi tanácsokat.
Vagy menjen máshova, mert ezen a hétvégén ott nem lehet szülni. Azt javasolják, hogy a nők keressenek más kórházakat.
A kórház vezetése is lemondott.
Nem tetszett neki, hogy a sárospataki ügyeleten csak bekötözték a kezét, és a miskolci kórházba küldték.
A hatóságok jelentése szerint a nő gyereke a sürgősségi császármetszést követően egészségesen jött világra, a nő halála miatt pedig vizsgálatot indítottak.
Az intézkedés 2023 elején léphet hatályba. A cél az, hogy minden érintett a legmegfelelőbb fogamzásgátló módszert választhassa.
Az elmúlt héten három állam, valamint New York és San Francisco is vészhelyzetet hirdetett.
Az Egyesült Államokban New Yorkban van a legtöbb fertőzött.
A szakápolókat képviselő egyesületek felmérése szerint a dolgozók eddig is alulfizetettek voltak, és 77 százalékuk katázott.
Az egyik szakszervezet szerint az orvosok mintegy harmada dolgozik másodállásban is.
Először beszélt részletesen az ágazatot érintő tervekről Takács Péter.
Még nem tudni, pontosan hogyan.
Az új oltás elviekben már tényleg megakadályozná a megfertőződést, de télre nem fog elkészülni.
A belügyminiszter tisztában van a bérproblémákkal.