A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgatója szerint sürgősen át kell állni a kórházak átalányos finanszírozásáról a teljesítményalapúra.
Azt mondja, hogy hazudnak éjjel, hazudnak nappal.
Amerikai titkosszolgálati információk szivárogtak ki mindezekkel kapcsolatban.
Harcoltak a járvány ellen.
További 22 gyógyszer és oltóanyag profitjáról mond le az óriáscég.
A belügyminiszter átláthatóbban működő, technológiailag fejlettebb egészségügyet ígér, a hálapénzt pedig továbbra is üldözni fogják.
Évente kellene kezelésre járnia. Az EMMI és az Állami Szívkórház még csak nem is kommentálta érdemben az esetet.
40 ezren meghaltak, felborult az egészségügy és az oktatás, kiéleződtek az egyenlőtlenségek. A járvány fontosabb társadalmi-gazdasági hatásai.
Nyilvánosságra került az a törvénytervezet, amely alapján a liberális kormány több nő számára tenné elérhetővé az abortuszt és a fogamzásgátlást. Kiemelten kezelnék a menstruációs egészséget, adómentes lenne a betét és a tampon. A béranyaságnak viszont nekimennének.
Gulyás Gergely törvényjavaslata alapján a belügyminiszter lesz az egészségügyért és közbiztonságért felelős miniszter.
Az egyesületeknél attól tartanak, hogy lesznek települések, ahol meg is szűnhetnek ezek az ellátások.
A kormány 2018-ban azt ígérte, a ciklus végéig megújul az intézmény,
Az állami ellátásban szülő nők tízezrei nem dönthetnek szabadon afelől, hol és hogyan akarnak szülni, ki és milyen beavatkozásokat végezhet el a testükön. A hálapénz kivezetése csak bonyolította a helyzetet, hiszen senki nem gondolkodott azon, hogy egyáltalán miért volt hálapénz.
Magasabb fizetést és biztonságosabb munkakörülményeket követelnek.
Hajlandó lett volna igazolást adni egy egészséges embernek arról, hogy hónapok óta kezelés alatt áll.