egészségügyi dolgozók

Felfüggesztettek 3000 francia egészségügyi dolgozót, mert nem oltatták be magukat

Vannak, akik inkább a felmondást választották.

Szurovecz Illés
járvány

Alkotmánybírósághoz fordult egy egészségügyi dolgozó, mivel túlzónak tartja a számukra kötelezően előírt védőoltást

Szerinte ha valaki elutasítja az oltást, az olyan anyagi és erkölcsi következményekkel jár, amik nincsenek arányban a pandémia visszaszorításának céljával.

Kiss Imola
járvány

Amerikában már vizsgálják a Covid-osztályok dolgozóinak PTSD-re utaló tüneteit

„Első ránézésre a városod kórházában dolgozó nővér messze nem hasonlít azokra a katonákra, akik mondjuk Afganisztánból jöttek haza. A mélyben azonban hasonló folyamatok zajlanak bennük.”

Kaufmann Balázs
járvány

Kifütyülték az egészségügyi dolgozók Kásler miniszter nekik írt levelét

A számos szakszervezet támogatásával megvalósult tüntetésen azt akarták megmutatni, hogy „a betegágyak mellett mi, a méltánytalanul kiszolgáltatottak állunk!”

Urfi Péter
Egészségügy

Szeptember 1-ig minden egészségügyi dolgozónak kötelező beoltatnia magát

Az egészségügyi szolgáltatók nem hozhatnak létre új jogviszonyt olyan egészségügyi dolgozóval, aki nem veszi fel az oltást.

Mészáros Juli
járvány

„Miért foglalkozik gyógyítással az, aki nem hisz benne?” - kérdezi az oltást megtagadó orvosoktól a szerb miniszter

Problémásnak nevezte, hogy valaki azt állítja, segíteni akar az embereknek, az oltásokról meg úgy gondolja, hogy azzal chipet juttatnak a szervezetbe.

Kaufmann Balázs
járvány

Mintha Kásler Miklós arról beszélne, hogy a harmadik oltás is kötelező lesz az egészségügyben dolgozóknak

Eddig arról volt szó, hogy a harmadik oltás mindenkinek opcionális.

Fődi Kitti
járvány

Orbán: Lehetővé tesszük a harmadik oltás felvételét

Egyben azt is bejelentette, hogy az egészségügyi dolgozók számára kötelezővé teszik a koronavírus elleni oltást.

Mészáros Juli
járvány

Görögországban csak az oltottak mehetnek be az éttermekbe és kulturális rendezvényekre

Emellett kötelezővé teszik az oltást az egészségügyi dolgozók és az idősápolásban dolgozók számára.

Fődi Kitti
járvány

Olaszországban háromszáz egészségügyi dolgozó perel, amiért kötelezővé tették számukra az oltást

Az ország 1,9 millió egészségügyi dolgozója közül 45 750 még egyetlen oltást sem kapott.

Mészáros Juli
járvány

A szakdolgozók több mint fele távozna az egészségügyből

Június 15-én ér véget a felmondási tilalom.

Kaufmann Balázs
Egészségügy

Június közepén megszűnik az egészségügyi dolgozókat és rendőröket érintő felmondási tilalom

Bár a veszélyhelyzetet még nem szüntette meg a kormány, ezeken a rendeleteken módosítottak.

Kiss Imola
Egészségügy

Azért volt véletlen, hogy hozzájárulást kértek a kórházi dolgozóktól, hogy lehallgathassák őket, mert valójában nem is kell a hozzájárulásuk

A Belügyminisztérium válasza szerint az új szolgálati jogviszonyról szóló törvényben benne van, hogy az egészségügyi dolgozók megbízhatósági vizsgálat alá vonhatók, nem kell ehhez hozzájáruló nyilatkozat.

Szász Zsófi
Egészségügy

„Adminisztrációs tévedés” miatt küldtek a kórházi dolgozóknak a papírt, hogy lehallgathatják őket

Az volt benne, hogy vagy aláírják, vagy kirúghatják őket. A Nemzeti Védelmi Szolgálat szerint tévedés az egész.

Szász Zsófi
Egészségügy

Magyar Orvosi Kamara: Az egészségügyi dolgozók megérdemlik, hogy a hősiességük valóban látható legyen a nyilvánosság előtt

A transzparencia fontosságát hangsúlyozzák a védekezésben, amit nemcsak a tudósítások, hanem a részletesebb adatok is segítenének.

Kiss Imola
járvány