John Phelan már a sokadik magas rangú katonai vezető, akit Pete Hegseth hadügyminiszter leváltott.
Amerikát és Izraelt vádolják a tűzszünet megsértésével.
Az amerikai techóriás vezérigazgatója a nyugati civilizáció felsőbbrendűségét, az AI-fegyverkezés fontosságát, illetve az amerikai állam és a Szilícium-völgy még szorosabb összefonódásának szükségességét hirdeti.
Egymilliárd dolláros banki csalás miatt ítélték el a férfit, aki korábban tagadta a vádakat, és politikai indíttatásúnak nevezte a pert.
Irán egyelőre nem reagált a felvetésre.
A hiúság apokalipszise: „Donnyland” lehetne az elnéptelenedett, megtizedelt, szétbombázott terület.
Irán szerint az esemény fegyveres kalóztámadás volt az amerikai haditengerészet részéről.
Az amerikai elnök ismét hidak lerombolásával fenyegetett, megidézve Alice Coopert is.
De azt mondta, Trump egyértelműen csalódott számos NATO-szövetségesben.
A trükkel 142 ezer dollárt akartak szerezni a biztosítótól.
A Japán-tenger irányába.
Ezzel próbálják kordában tartani az iráni háború miatt elszabadult energiaárakat.
A szoros egy napig sem volt nyitva a kereskedelmi hajók előtt.
Azok után, hogy feldühítette a keresztényeket és összeveszett Leó pápával, a Bibliából fog felolvasni.
Egyúttal szokatlanul kemény hangnemben megtiltotta Izraelnek is, hogy Libanont bombázza.