„Amennyiben az Európai Uniónak és Magyarországnak nem sikerül megállapodni az Erasmus program finanszírozásáról.”
Hétfőn derült ki, hogy az EU is aggályosnak tartja az alapítványokba kiszervezett egyetemeket, ezért felfüggesztették az Erasmus programot.
Így fejezte ki szolidaritását, miután a tálibok kitiltották a nőket az afganisztáni egyetemekről.
Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára adta meg a kérdésre a furcsa választ.
Egy szemtanú szerint nem véletlenszerűen lövöldözött a buszon.
Ahogy az egyetemeken is több hetes kényszerpihenőt tartanak az elszállt rezsiköltségek miatt.
Többen plakátokat tartottak fel, amik arra figyelmeztettek, hogy nem lesznek órák, amíg a tiltakozás közben letartóztatott diáktársakat ki nem szabadítják.
Mérnököknek csak egy évet, bölcsészeknek viszont minden évben kell majd tanulniuk arról, Oroszország milyen jó, a Nyugat pedig milyen rossz, és amúgy is hamarosan összeomlik.
Több mint 120 milliárdot. Az állami tulajdonban maradt és a megnőtt villany- és fűtésszámlákkal küzdő ELTE vagy a budapesti Műegyetem többnyire nem kap hasonló támogatást.
2024-ben élesedik az új rendszer.
Online oktatást egyelőre sehol nem vezetnek be.
84 ezer forint egy hely egy háromágyas szobában: történetek a szerencsésekről, akik bejutottak az egyetemi kollégiumokba, és azokról, akiknek a lakáspiacon kellett albérletet találniuk.
A természettudomány-környezettan tanári képzés, vagyis a Z-szak az egyre súlyosabbá váló kémia-, fizika- és biológiatanár-hiány miatt született, de alig jelentkeztek rá.
A Judo Szövetség elnöke szerint minden magyar gyereknek jog van megtanulni biztonságosan esni.
Nem lesz több központi átlagokhoz igazított átsorolás a tavaszi félév végén - írja az eduline.hu