Az Elysée-palota szerint a francia elnök a 60 nagyvállalatot tömörítő Európai Ipari Kerekasztal képviselőit fogadja, köztük az Engie, az Orange, az Ericsson, az Unilever, az AstraZeneca, a Volvo, a BMW, az Air Liquide és a Solvay vezetőit.
Ahogy az egyetemeken is több hetes kényszerpihenőt tartanak az elszállt rezsiköltségek miatt.
A közös gázbeszerzésről azt mondta, „közös lónak túros a háta” és szerinte a közös gázbeszerzés mögött „rengeteg pénz mozog a háttérben, és mindig megjelennek a spekulánsok”.
Több mint 50 ügyészséget vagy ahhoz kapcsolódó szervezetet érint a takarékossági intézkedés.
És ezáltal elpusztítaná az itteni demokráciát, mondta Robert Habeck.
A hűtőket racionalizálni kell, és szellőztetni is csak rövid ideig szabad.
A kormány által felkért bizottság ezt egyszeri segélynek szánja, utána tavasztól más-más ársapka vonatkozna a magánszemélyekre és az iparra.
Országszerte több fürdő és uszoda is gondokkal küzd a magas energiaárak miatt.
Ha még az agyontámogatott foci sem bírja ki ezt a válságot, akkor mi fogja?
Tippek-trükkök a rezsiterhes hónapok túlélésére művelődési házaknak a Nemzeti Művelődési Intézettől.
Idén még működtetik, januártól már oda se lehet menni.
Elszabadult az infláció, drasztikusan drágul az energia.
Az egyelőre nem derült ki, hogy a KSH-n kívül máshol is lesznek-e melegedőszobák a közigazgatásban.
Rezsiemelés számokban. A polgármester azt írja, a helyi stadiont az új árak mellett nem tudják fenntartani.
Válságkezelő javaslatcsomagot állított össze az egri városvezetés.