Rettegj, világ! Nagy barátkozásra ne számítsanak, Trumpot mégiscsak az "Amerika az első" programjával választották elnökké.
Az Irma hurrikán óriási pusztítást okozott.
Elvégre lehet, hogy végre mondania kellene valamit arról, miért mészárolják le az országában egy kisebbség tagjait.
Filippo Grandi Orbántól is kért találkozót, de a miniszterelnök nem ért rá fogadni.
A dalai láma pedig azt mondta, Mianmar vezetése emlékezzen Buddhára, mert ő segített volna a rohingyáknak.
Az amerikaiak az olajexportot is betiltanák, de ez a két vétóhatalomnak nem tetszik, mert ők szállítanak a kommunista országnak.
A többi szomszédos országban is van 1 millió dél-szudáni menekült. A ruandai népirtás óta nem volt ekkora menekültválság Afrikában.
Angela Merkel máris támogatta az ötletet, szerinte évi negyvenezer menekült befogadása nem jelenthet problémát egy félmilliárd lakosú kontinensnek.
A vallás szinte semmilyen szerepet nem játszott az Iszlám Államhoz csatlakozó külföldi terroristáknál.
Sőt felére csökkent a HIV-vírussal újonnan fertőzöttek száma is, mivel 1997-ben 3,5, 2016-ban pedig már csak 1,8 millió új fertőzöttet azonosítottak. A tavalyi volt az első év, hogy a világ összes fertőzöttjének több mint fele gyógyszeres kezelést kapott.
Van köztük dán, francia, német, iráni és lengyel helyszín is.
Apróbb szépséghiba, hogy ez a világnak az a 122 országa, aminek vajmi kevés beleszólása van az ilyen ügyekben.
Papíron "nagyméretű farönkök" szállítására szolgál a ránézésre is mobil rakétakilövőnek kinéző, a kínai rakétagyár különleges járműveket gyártó leányválalata által gyártott nyolctengelyes jármű.
65,6 millióra nőtt az otthonukat hátrahagyók száma.