Az állami ösztöndíjak rendszeréből nem részesülő írokat céloz az önkormányzati kezdeményezés. Aki már kiadott két könyvet és még nincs 60 éves, az fél évig havi nettó 160 ezer forintot kaphat.
Évek óta egy segítségre szoruló, bűzben és szemétben élő nő lakik egy víz és áram nélküli, VII. kerületi lakásban. A szomszédok egyre idegesebbek, a képviselők és hatóságok továbbra is egymásra mutogatnak, amikor pedig két hete meg akarták oldani az ügyet, csak romlott a helyzet.
Péteréknek évek óta tömény szarszag, rágcsálók meg bogarak keserítik meg a mindennapjaikat. A szomszéddal nem tudnak, az illetékesek pedig láthatóan nem is akarnak mit kezdeni.