A 38 éves Denis Metsavas az észt védelmi erők őrnagya.
A környezetet védik, és a vidék elnéptelenedését akadályoznák így a balti állam vezetői.
A korábban sejtettnél is sokkal durvább pénzmosási ügy zajlott a Danske Bank észt fiókjaiban.
James Melville megunta, hogy az általa képviselt ország elnöke a szövetségeseit szidja.
A kommunizmus áldozatainak akartak emléket állítani.
Először fogadtak be menekülteket Olaszországból, és először fogadtak be afrikai menekülteket.
Szijjártó Péter szerint az egyetlen megoldás az, ha az EU a határainak a közelébe sem engedi a menekülteket.
A magyar kormányt azonban ez nem érdekli, éppen határozatot akarnak elfogadtatni egy olyan uniós döntés ellen, ami nem létezik.
A fiatal férfi épp elhagyta volna az országot, amikor letartóztatták.
A külügyminiszter ezt az ukrán oktatási törvény módosításáról mondta Tallinban. Arról is beszélt, hogy a magyar álláspont szerint Észak-Koreát egy őrült kommunista diktátor vezeti, aki kiszámíthatatlan, ezért súlyos globális veszélyt jelent.
Atlanti ügy.
Három európai ország Budapestről kétórányi repülőútra, ahol olyan kevesen laknak, és olyan érintetlen a természet, hogy nyugodtan lehet meztelenül fürdeni a lápi tóban. Három héten át.
Legalábbis az észt állam ezt tervezi, és mivel mindenkinél előrébb járnak a digitális államigazgatás kialakításában, simán lehet, hogy a kis balti ország Kínát is lenyomja.