Egy ismeretlen férfi 200 ezer dollárt zsákmányolt, aztán ejtőernyővel kiugrott egy repülőből Amerikában. Soha nem találták meg. Az FBI viszont nemrég bekért egy gyanús ejtőernyőt vizsgálatra, és házkutatást is tartott.
Miután a merényletkísérlet után nyomozó FBI „több száz beteg képet” talált nála.
Másfél éven belül a másodikat.
Thomas Crooks érdeklődött Joe Biden nyilvános eseményei iránt is.
Egyikük Donald Trump első, 2016-os elnöki kampányának tanácsadója volt.
Trump azt állítja, csak nyilvánosan elérhető információkhoz tudtak hozzáférni.
Crooks netes előtanulmányait már ismeri az FBI, a motivációját még kevésbé.
A szülei pedig őt keresték közvetlenül a merénylet előtt folyamatosan, hogy hova vitte a családi gépkarabélyt.
A szenátusi beszámoló alapján már az sem érthető, miért engedte a titkosszolgálat színpadra lépni Trumpot. A republikánusok a felelősök távozását követelik.
A szintetikus drogoktól kezdve egészen a kokainig és a heroinig mindennel foglalkozott a 35 éves férfi.
Amerikai diplomaták tömegesen panaszkodtak hasonló tünetekre. A jelenségre a mai napig nincs hivatalos magyarázat, de az amerikai vezetés szerint nem valószínű, hogy oroszok állnak mögötte.
Joshua Schulte ráadásul ezrével tárolt felvételeket gyermekek szexuális zaklatásáról.
Még 2019-ben „felfegyverzettnek tűnő” támadók verték meg az egész személyzetet a nagykövetségen.
Már több mint 20 ezer brit állampolgárt környékeztek meg online.
Eddig 114 halálos áldozatról tudni, de még legalább 1150 embert keresnek.