Pedig a Fidesz már elkezdett újra bajnaizni.
A szocialista képviselő szerinte megkárosította az adófizetőket. Gyurcsány Ferenc tőle rajta lehet a listán.
De büntetőügyek azért lesznek, mert "kell, hogy legyen következménye az elmúlt évtizedek bűneinek". A Momentum elnöke lát esélyt a hatalomátvételre a következő választásokon.
A Momentum elnöke Balatonőszödről üzent, Gyurcsány erre kommentben hívta találkozni. Ez össze is jött Tihanyban, de hiába zajlott nyilvánosan, így sem világos, hogy mi történt.
Egy táblával emlékeztetett arra a 14 milliárdra, amit az EU helyett végül a magyar adózók fizettek ki a miniszterelnök vejének.
Az elnökségben viszont csak egy ember maradt az eddigi vezetésből.
Ellenzéki politikusok tiltakozó akciót szerveztek Gyulán a rémhírterjesztés miatt őrizetbe vett Csóka-Szűcs János ügye miatt. A mozgássérült férfi még áprilisban posztolt egy zárt csoportba, a tegnapi demonstráción kapta a hírt, hogy az ügyészség szerint nem követett el bűncselekményt.
Csóka-Szűcs János még mindig nem kapta vissza a lefoglalt számítógépét és telefonját.
Fekete-Győr András kétli, hogy a kormány az Egészséges Budapest programot teljesíteni tudná, de ha ezt nem teszi, népszavazással kérdezik meg a magyarokat a Budapestre tervezett stadionról.
A Momentum elnöke ennek ellenére bízik a romániai liberálisokban. A párt Szlovákiában is a liberálisokat támogatja.
A hét rapcsatája bontakozott ki a románügynököző miniszter és a fenekező Momentum-elnök között.
Nagy igazolásokat tervez a Momentum elnöke.
Nyirati Klára polgármester azt mondta, sehova, írjon újságot.
A szexparti és a korrupciós ügyek elégnek bizonyultak ahhoz, hogy sok győri álljon ki a polgármesterük ellen. Összellenzéki tüntetést tartottak a városháza előtt.
Egészen fura kampányzárót tartott az ellenzéki összefogás: komolyzenével és szexpartis poénokkal igyekeztek felspannolni a közönséget a választás előtt.