2018-ban már majdnem fellépett Székesfehérváron, aztán mégsem tette.
Ahol Trump a birtok megvásárlásának negyvenedik évfordulóját ünnepli majd elképesztő luxusban.
Az egyik kormánypárti képviselő résen volt.
Bruti augusztusban hozott létre egy Tisza szigetet, egy ideje kipécézte magának Pósán László fideszes politikus.
„Soha, semmikor” – írja a Youtuber.
Mindketten Párizsban vannak, igaz, egyikőjük szereplését sem erősítették meg.
„Ott a helyszínen hoztunk egy rossz döntést”, írta.
Szandi Madaron lépett volna fel múlt szombaton, de olyan kevesen voltak, hogy ki sem szállt a kocsiból.
A gázsit felvette, majd távozott a felvidéki településről.
A polgármester ugyan lemondta, de a helyi református lelkész meghívta a színművészt a városba.
A kormány kemény fellépéssel és a szociális juttatások megvonásával fenyegeti a tiltakozókat.
A színésznek nem az esik rosszul, hogy Krúbi szerint ő egy kellemetlen pali, hanem az utána következő nihil.
Komikus monológgal érkezik.
A másodikat.
Petőfi Sándor 200. szülinapját ünneplik.