Több kormányközeli ember - köztük egy fideszes politikus - is bejutott a felszámolói piacra, amely várhatóan sokat nyer majd a járvány okozta gazdasági válságon, derítette ki a Direkt36.
A laboratórium napi 150-200 kg kokain előállítására volt képes. Közben rajtaütéseken a rendőrség 120 ezer kilogramm, kokainnal átitatott ruhát foglalt le.
A cég szerint a csepeli szerszámgépgyártás 2019 elején nehéz időszakot élt át: az Orosz Államvasutak és a DGC céggel kötött szerződés az orosz fél elállása miatt nem teljesült.
Eddig nem derült ki, mi lett volna a 4 éve alapított állami cég feladata, és így ezután sem fog.
De már nem sok vagyontárgy maradt, amit el tudnának venni tőlük.
A 46 éves vádlott megkereste a cég egyik tulajdonosát, és azt állította, hogy ő a NAV elnökének a „jobbkeze”.
Valószínűleg a Malév utódvégét mentenék ezzel.
Ötször próbálták sikertelenül eladni, most jöhet a végelszámolás.
Feloszlatta magát a korábban Farkas Flórián miniszterelnöki biztos által vezetett, több mint 1,5 milliárd forintnyi EU-s pályázati pénzt szabálytalanul elköltő foglakoztatási szövetkezet.
Pedig a termelők pénze is bennmaradt a malomipari cégben. A Magyar Nemzet szerint Hajdú-Bét-szintű katasztrófa fenyeget.
Védjegyestül eladó a Köki Terminál.
Pont azelőtt adta el a rokonnak az óriástelket, hogy a felszámolók követelték volna tőle a pénzt.
A felszámolóként dolgozó Börcsök Sándor pár éve még arra panaszkodott, hogy rosszul megy neki az üzlet. Aztán épp régi ismerőse, Seszták Miklós felügyelete alá került a felszámolási piac, és ezzel sok minden megváltozott.
Na, ez is gyorsan ment.
Több mint nyolcezer embert helyeznek el más táborokban. Bár hatalmas a rendőri készültség, a rohamrendőrök nem fognak erőszakot alkalmazni.