ferenc pápa

A pápa azt kéri, korunk sok szenvedésével szemben az emberiség ne maradjon rideg és közömbös

Ferenc pápa a világtól húsvétvasárnapi Urbi et Orbi üzenetében a rászorulók, szegények, munkanélküliek, kirekesztettek, menekültek befogadását szorgalmazta.

Herczeg Márk
vallás

A menekültek kirekesztése miatt sajnálkozott a pápa

A háború elől menekülőket „zárt ajtók és politikai számítások miatt páncélba burkolt szívek várják.”

Rényi Pál Dániel
külföld

Tizenkét rab lábát mosta meg a pápa

Az utolsó vacsorára emlékezett így.

Urfi Péter
vallás

Áder János ott lesz a pápai szentmisén Csíksomlyón

Az elnök a feleségével utazik Romániába meghallgatni Ferenc pápát.

Albert Ákos
POLITIKA

A püspököket is felelősségre vonná a Vatikán a gyerekmolesztálások miatt

Már készül az erről szóló dokumentum.

Czinkóczi Sándor
vallás

Van egy vezető, aki megértette, mi korunk legsúlyosabb problémája

Ferenc pápa Laudato si' kezdetű 2015-ös enciklikája úgy ír a környezetvédelemről, a klímaváltozásról és az elesettek segítéséről, ahogyan minden politikusnak kellene.

Sarkadi Zsolt
természetvédelem

Higiéniai okokból rántotta el kezét a hívők elől Ferenc pápa

Már elterjedt, hogy szakítani fog a hagyománnyal, mire befutott a Vatikán válasza.

Botos Tamás
bulvár

Megtalálták a koncepciós per után kivégzett Sándor István földi maradványait

A Rákosi-korszakban jeltelen sírba temették, de hosszas kutatómunka és DNS-teszt alapján megtalálták. Ferenc pápa 2013-ban engedélyezte, hogy a szalézi szerzetest boldoggá avassák.

Herczeg Márk
történelem

Ferenc pápa nem hagyta, hogy megcsókolják a gyűrűjét

Nagyon nem akarta.

Herczeg Márk
vallás

Ferenc pápa Rómába látogatott

Nem ez volt pápaságának legnagyobb utazása. Ferenc a negyedik pápa, aki hivatalosan is felkereste a római városvezetést.

Horváth Bence
vallás

160 millióval támogatja a kormány Ferenc pápa erdélyi látogatását

Több mint kétezer középiskolást utazását állja a Miniszterelnökség.

Botos Tamás
POLITIKA

A kormány a magyar kereszténység hetévé nyilvánította június első hetét

Herczeg Márk
vallás

Ferenc pápa szerint itt az ideje valóban tenni a papi erőszak áldozataiért

Áldozatok beszámolóit vetítette az egyházfő a vatikáni püspöki konferencia első napján.

Botos Tamás
külföld

Szexuális visszaélései miatt kitaszították a papi rendből Theodore McCarrick volt washingtoni érseket

Ő az első bíboros, aki szexuális zaklatás vádja miatt távozott tisztségéből.

Herczeg Márk
vallás

Burkoltan a pápát kritizáló kiáltványt tett közzé Ferenc pápa legismertebb vatikáni kritikusa

A konzervatív Gerhard Müller bíboros szerint a katolikus egyházon belül egyre nagyobb a zavar.

Horváth Bence
külföld