film

A Hat hét nyerte a miskolci Cinefest nagydíját

A fődíjat pedig a kínai Porrá leszünk.

Szily László
MŰVÉSZET

Elhunyt Jean-Luc Godard

A francia film újhullámának legendás rendezője volt.

Kiss Imola
GYÁSZ

Megnéznél egy filmet, amit szó szerinti köpködés, illetve egy szerelmi háromszög előz meg, és amiben csak a nőknek van orgazmusa?

Egyelőre úgy tűnik, ezekkel akarják megmenteni Olivia Wilde filmjét, a Don't Worry Darlingot, aminek főszereplője, Florence Pugh közben úgy csinál, mintha soha még csak a forgatás közelében sem járt volna.

Mészáros Juli
bulvár

„Ki érzi azt, hogy arra született, hogy prostituált legyen?”

Schwechtje Mihály két éven át követte egy védett házban élő, bántalmazott nők és segítőjük mindennapjait. Dokumentumfilmje nagyon érzékeny alkotás arról, milyen esélyekkel indulnak a gyerekkoruktól használt és kihasznált nők egy új, jobb élet felé.

Boros Juli
FILM

Havi másfél milliót fizet Csák János egy 30 éves producernek politikai tanácsokért

Marencsák Kitty nevéhez egy film kötődik, bizalmas tanácsaiért viszont már 4,5 millió forintot kapott.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Rév Marcell: Nem akartam Hollywoodba emigrálni, csak megtörtént velem

Másodjára jelölték Emmy-díjra az Eufória operatőrét, aki ma már Beyoncéval forgat, és válogathat az amerikai filmstúdiók felkérései között. Nagyinterjú.

Rényi Pál Dániel
interjú

Westernt csinálnak A helység kalapácsából Kálomistáék

A tordasi Westernfaluban forgatják a tévéfilmet Petőfi művéből.

Mészáros Juli
KULTÚRA

Jöhet az élőszereplős Pac-Man film

Retteghet a Marvel-univerzum.

Herczeg Márk
FILM

Meghalt James Caan, a Keresztapa és a Tortúra sztárja

Caan kétszer építette föl karrierjét a semmiből. 82 éves volt.

Csurgó Dénes
FILM

Nem készít több saját tartalmat Magyarországon és Európa nagy részén az HBO

Nem lesz több Aranyélet és Besúgó.

Benics Márk
FILM

Két díjat is nyert Bolognában a Dívák című magyar film

A legjobb elsőfilmes díjat és a diákzsűri díját is behúzta a három érettségiző barátnő története.

Ács Dániel
FILM

Rogán apósa most a filmiparba vásárolta be magát

A Közép Európai Filmiroda Kft. ezzel a lendülettel átrakta székhelyét Budapestről Nagyvisnyóra, ahol az Obrusánszki-család lakik.

Mészáros Juli
gazdaság

Igyál pálinkát kísérleti gyógyszerre!

Lehet könnyed ifjúsági komédiát készíteni egy Dunaújvárosban élő, nagyanyjával lakó, pánikbeteg 18 éves fiúról? A ZANOX készítői erre vállalkoztak.

Ács Dániel
FILM

Az új Top Gun rettenetes film, imádtam minden percét

Annyira rossz, hogy már jó - sok más akciófilmre igaz, de az 1986-os Top Gunt külön kiemelte, hogy közben komolyan is akarta venni magát. A 2022-es Top Gun: Maverick már meg sem próbálja ezt, mégis szórakoztató az elejétől a végéig.

Kaufmann Balázs
FILM

Kásler Miklós gondos felügyeletével készíti Rákay Philip a sorozatot az Aranybulláról

Miniszter még nem fordított akkor figyelmet mozgóképre, mint amit Rákay Philip készül letenni az asztalra. És már jön is a következő.

Haszán Zoltán
KULTÚRA