Bolsonaro elhatárolódott a tüntetőktől.
Először csak a pályafűtést kapcsolják ki, majd november közepétől be is zárják a Bozsik Arénát.
Öt év után arra jutottak, mégsem követett el bűncselekményt, amikor a Barcelonába igazolt.
A játékvezetőt kórházba vitték, de nem tudták megmenteni az életét, mindez Angliában történt.
Ricardo Moniz nem végezhet labdarúgással kapcsolatos sportszakemberi tevékenységet.
A Honvéd szurkolói rasszista kijelentésekkel illették a ZTE fekete játékosát.
„Nem gondoltuk volna, hogy ilyen gyenge UV-Index mellett ekkorát lehet égni… 🔥⚽️”
A válogatott vezetője bocsánatot kért, és azt mondta, „erre nincs mentség”.
A legalább 125 áldozat durván negyede volt gyerek, eltaposták őket a kapuknál.
Ezrek rohantak be a pályára a lefújás után, mire a rendőrök könnygázt vetettek be.
A helyszínen stabilizálták az állapotát, kórházba szállították, ám pénteken elhunyt.
Szijjártó ELŐSZÖR beszélt arról a Blikknek, hogy mi volt az első MEGHÖKKENTŐ intézkedése külügyminiszterként.
A sportigazgató szerint spekuláció, hogy 7 számjegyű végkielégítést kapott volna a magyar edző.
Komárom városa 🆚 Külügyminisztérium: 1-6
A történtek nem nyerték el a közönség tetszését.