A Szabad Városok polgármesterei válaszokat követelnek a kormánytól a megfigyelési ügyben.
Gödöllő polgármestere már évekkel ezelőtt jelezte, hogy zaklatják és megfigyelik.
Azt várják a kormánytól, hozza nyilvánosságra, miként kompenzálnák az önkormányzatokat a megszorításokért.
Az iparkamara elnöke az iparűzési adó felfüggesztését javasolta Orbánnak. Gémesi György szerint ez dilettáns ötletszerűség.
Pedig volt kormánypárti és ellenzéki kihívója is. 1990 vezeti a várost.
A miniszterelnök most egy ellenzéki vezetésű városban mondta el, hogy ellenséges közben nem lehet fejleszteni.
A Fidesz tagadja, hogy ők rendelték meg a kampányt, amiben kizárólag az ellenzéki polgármesterjelöltek sikkasztásáról, családon belüli erőszakoskodásáról és egyéb bűneiről kérdezgetnek.
Azt mondta, látva a kialakult helyzetet, ismerve a politikai szándékokat, döntött a lemondásáról.
A gödöllői polgármester illegális szemétlerakókkal tűzött össze.
Így jött ki politikai-ideológiai szempontból.
Nem sikerült megegyezni sem a baloldallal, sem a Jobbikkal. Szél Bernadett szerint most az a fontos, hogy a lehető legtöbben szavazzanak, dacára annak, hogy „nem demokratikus választásra készülődünk”.
Hadházy Ákos az LMP országértékelőjén bírálta Karácsony Gergelyt, hogy egyetlen korábbi visszaélést sem tárt fel a kerületében.
A párt hétvégi kongresszusán fogadták el a sorrendet.
Mostantól hivatalos.
Gémesi György gödöllői polgármester szerint olyan szinten mosta át az emberek agyát az állandó sorosozás és migránsozás, hogy az már károsan hat.