Sőt, a tervek szerint egy beutazáskor készített negatív PCR-teszttel is be lehet lépni az országba.
Oltási igazolvány birtokában nem kell karanténba vonulni és negatív koronavírus-tesztre sem lesz szükség.
Egy rendőr meg is sérült közben.
Több balkáni fővárosban is érezni lehetett, onnan több száz kilométerre.
Több ezer hallgató vonult utcára.
Egy kisbuszban volt, 260 csomagba elosztva a 100 millió eurósra becsült zsákmány.
A reform szerint egyetemi rendőrség tartaná fenn a rendet.
Kyriakos Mitsotakis görög miniszterelnök közös uniós oltási igazolás bevezetését javasolta az Európai Bizottságnak.
Három év és 11 határátkelési kísérlet után térhetett csak vissza Németországba.
Veszélyhelyzet, kijárási tilalom, távoktatás.
A rengést cunami követte, elárasztva több nyugat-törökországi település utcáit.
Nikólaosz Mihaloliákosz pártelnök és több társa elismerte a bűnszövetkezet irányításának vádját, pedig korábban mindent következetesen tagadtak, és azt állították, hogy politikai boszorkányüldözés áldozatai.
A város megnyitása kiélezheti a görög-török konfliktust Cipruson.
Elítélték a szélsőjobboldali párt vezetőjét és volt parlamenti képviselőit. Kb. 15 ezren tüntettek a fasizmus ellen a bíróság előtt, a rendőrség könnygáz és vízágyú bevetésére kényszerült.
Közben a hatóságok olyan kisebb táborokat készülnek bezárni a szigeten, ahol épp a legsérülékenyebbek: kisgyerekes családok, nők, fogyatékos vagy LMBTQ emberek éltek.