gvh

Vizsgálja a GVH az ATV Heti Naplójának nyereményjátékát

Mert a műsor közönségszavazásához kapcsolódó nyereményjáték során a csatorna „vélhetően megtéveszti a fogyasztókat”.

Mészáros Juli
Média

Pszichés nyomásgyakorlással gyanúsítja a legnagyobb repoharas céget a Gazdasági Versenyhivatal

Vizsgálatot indítottak a Cup Revolution ellen.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

A pedagógusok bérrendezése is kijönne a Vodafone árából

Amit a minisztériumokon dicséretesen megspórol a kormány, majdnem mind elkölti arra, hogy vegyen egy telekom céget, amivel ráadásul a versenyt is jelentősen korlátozza a piacon. Ez persze csak a fogyasztóknak lehet rossz.

Csurgó Dénes
gazdaság

Hozzájárult a Versenyhivatal, Jászai Gellért érdekkörébe kerülhet a Krisztina Plaza

Tavaly 1,4 milliárd volt a budai irodaházat tulajdonló cég árbevétele.

Szurovecz Illés
üzlet

180 ezer ügyfelének fizet jóvátételt a Yettel

Még Telenornak hívták a céget, amikor a GVH eljárást indított ellene, ennek eredményeként fizet az ügyfeleinek most 1,3 milliárd forintot a Yettel.

Csurgó Dénes
gazdaság

Vizsgálja az Elf bart forgalmazó webshopokat a GVH

Két, Szlovákiában bejegyzett céggel szemben indítottak vizsgálatot, mert "feltehetően tisztességtelenül hirdetik" a termékeiket a magyar fogyasztóknak.

Király András
gazdaság

Vizsgálatot indított a GVH Kasza Tibi étrendkiegészítős cégével szemben

Azt gyanítja a versenyhivatal, hogy a Challenge étrendkiegészítők valójában nem kezelnek és előznek meg betegségeket úgy, ahogy Kasza Tibiék állítják.

Csurgó Dénes
gazdaság

Három influencer-ügynökséget bírságolt meg a GVH, mert szabálytalanul reklámoztak gyerekeknek

Tavaly azzal úszták meg a büntetést, hogy elvégzik a GVH jogkövetést elősegítő programját, de nem tették.

Kiss Imola
Média

Nem tiltotta meg a GVH, hogy Tiborcz István meghódítsa a szépségipart

Semmi akadálya, hogy a miniszterelnök vejének cége sampont áruljon Amerikában.

Vég Márton
gazdaság

A GVH áldásával Tiborcz beszállhat Budapest legnagyobb ingatlanberuházásába a Kopaszi-gátnál

Annyira tisztességes az üzlet, hogy egyszerűen nincs mit vizsgálni.

Vég Márton
gazdaság

Bréking: a GVH árversenyt szeretne hatósági árak helyett a taxipiacon

Ezek nem liberálisok véletlenül???

Vég Márton
gazdaság

Az Orbán-kormánynak is dolgozó elit ügyvédi iroda segíti Tiborcz cégét a hatósági engedélyek beszerzésében

A GVH két nap alatt döntött is.

Vég Márton
gazdaság

Két nappal a Fidesz győzelme után kezdik vizsgálni Tiborcz cégének terjeszkedését

A miniszterelnök vejének cége az egyik vezető hazai alapkezelőt kebelezi be, ha a GVH is engedélyezi.

Vég Márton
gazdaság

Nem reklámozhatnak covid gyorsteszteket az influenszerek

A GVH megvizsgálta a gyorstesztek piacát, és külön szólt, hogy a kereskedők ne celebekkel reklámozzák a teszteket.

Mészáros Juli
járvány

Engedélyezte a kormány, hogy a kiskereskedelemben is lehessen gyorsteszteket árulni

A versenyhivatal szerint így csökkenthetők az árak.

Czinkóczi Sándor
járvány