A szivárogtató közben arról ír, hogy Borkai és baráti társasága nem csak nyaralni járt a Maldív-szigetekre.
Az egyik videó pár nap alatt félmilliós nézettséget hozott össze. A videókat a jogtulajdonosok kérése miatt szedték le.
A felhívásban azt írják, nem hagyhatják szó nélkül, hogy néhány fideszes teljesen kifossza a várost.
Nem sietnek tisztázni magukat az érintettek: tárgyalnak, házon kívül vannak vagy egyszerűen elérhetetlenek. Egyetlen szereplővel sikerült beszélnünk, de ő sem szeretne nyilatkozni.
Glázer Tímea azt mondja, ő nem olyan tapasztalt városvezető mint Borkai, de legalább nem hozna ilyen szégyent a győriekre.
Borkai-közeli vállalkozók, a helyi közbeszerzések királyai mellett „az agy” is előkerül.
Rákosfalvy Zoltán eddig viszonylag nagyobb feltűnés nélkül küzdötte fel magát az ország második legnagyobb kaszinókirályává, amihez persze politikai hátszél is kellett.
Napokkal az önkormányzati választás előtt szabadságra ment, helyette fideszes parlamenti képviselők vagy alpolgármesterek prezentálnak.
Pollreisz Béla, az MSZP helyi elnöke szerint a jobbikosok váratlan visszalépése akár még mozgósíthatja is az ellenzéki választókat.
Szerintük Borkait leváltani a DK-s polgármesterjelöltre „és a gyomorforgató módon kampányoló bandájára semmit sem javítana a város helyzetén.”
A győri polgármester célozgatott arra, hogy az ellenzék keze van a dologban.
Győr fideszes polgármestere azt mondja, sosem élt illegális szerekkel, és a róla készült szexvideó miatt büntetőeljárás megindítását kezdeményezte.
Az ellenzéket sejtik a felvételek mögött.
„Akinek nincs mitől félnie azt nem lehet ijesztgetni.”
A „Nő az esély” című, sikeres nőkről szóló fejlesztéspolitikai műsorban szerepelt a Borkai Zsolt társaságában is látható egyik lány.