„A Jobbik több polgármester-jelölttel kíván találkozni, hogy programjukat meghallgassa, de szívesen várjuk a Fidesz jelöltjét is, bár program hiányában ő nyilván nem fog eljönni” – írták, súlytalannak nevezve a történetet.
Ellenzéki reakciók a Hír TV visszafoglalása után. A momentumosok a tévénél akcióztak.
Bármilyen problémáink is vannak most, ne feledjük: volt már sokkal rosszabb is, a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-kormányok alatt például mind kínhalált haltunk.
Szerencsére azóta jött az illiberalizmus, amiben már az se gond, ha 328 forint egy euró.
Orbán egyik kedvenc 56-os hőse erről 2005-ben beszélt, de természetesen ilyesmi nem történt. Megtaláltuk a színész egyik 1994-es beszámolóját is, amiben azt ígérte, ha a szocialisták visszatérnek, elmegy az országból.
Jó, hogy nem Molnár Gyula a Stranger Thingsben!
A volt miniszterelnök is sürög-forog.
Példátlan anomáliákra bukkantak több körzetben is. Mikola Gergely jobbikos képviselőjelölt 151 egyéni szavazatot kapott, listán a párt egyet sem. Hasonló esetek történtek a DK-val is.
Egészen úgy tűnt, mintha a miniszterelnök nem lenne elégedett a győzelemmel.
Mindketten elől voltak a DK listáján, de úgy döntöttek, nem adják fel az EP-helyüket.
Rövid videóban a legfontosabb reakciók.
Megrázónak tartja a listás eredméyneket.
És szabad sem.
Ilyen rossz állapotú ellenzéktől az is szép lenne, ha meg tudná akadályozni a kétharmadot. Az MSZP zombipárt, Gyurcsány csak szteppel, Simicska meg nem dobja az atomot.
Ez a választás nem lesz tisztességes, de mindnyájunknak el kell menni - kapacitált a DK elnöke.