Vírusszempontból biztonságosabbnak látják így az október 23-i tüntetést. Úgy intézik, hogy aki akar, odaérjen az SZFE-tiltakozásra.
Egy Ózd melletti kis falu varrodája miatt fideszesezik egymást az ellenzéki pártok. Bíró László tehetős vállalkozóként összeállt néhány ismerősével, hogy kihasználják a hátrányos helyzetűeknek szánt uniós pályázatot. Ettől még adhattak volna munkát szegényeknek, de a projekt egy után bedőlt.
Hadházy Ákos és Szél Bernadett épp az MTVA székháza elé szervez tüntetést október 23-ára.
Hadházy Ákos megnézte a kamupártokról szóló per első tárgyalását, és meglepődött az ott hallottakon.
Korábban már lebukott, hogy nem gyárt annyit, amit állítottak róla. Most egymás után állítják üzletemberek, hogy tizedáron ajánlottak nekik ilyen gépet.
Azt azért nem mondták meg, hogy pontosan mikor, honnan és hova repült a külügyminiszter.
Őcsényi hivatalos programja előtt egy borászatnál szállt le. Hadházy Ákos független képviselő tovább nyomoz az ügyben.
Hadházy Ákos írásbeli kérdésére válaszolt a legfőbb ügyész.
Így folytatnák az ellenállást a konzultációs ívek gyűjtése után. 260 ezer darabot kaptak, de ennél is fontosabb szerintük, hogy volt ellenzéki aktivitás a nyáron, és egymásra találtak a kormányt elutasító emberek.
Korábban azt ígérte, ötforintosokban fogja odaadni a pénzt.
Hadházy Ákos szerint ez a modell hasonlít ahhoz, ami Boldog István körzetében is működött.
Hadházy Ákos, Szabó Szabolcs és Szél Bernadett a mérgezés kivizsgálását kérik, és azt várják, Orbán Viktor közölje az álláspontját az ügyben.
A miniszter azt írta, „látom vannak, akik azt kifogásolják, hogy a Rendőrség (vagyis az állam) helikopterét használom néha, ha az idő szűkössége miatt másként nem tudom elvégezni a munkámat”.
A miniszter rendkívül sűrű napirendje miatt „ezt a programot csak így lehetett megvalósítani”.
Az ország másik végében laktak, alig jártak a helyszínen, mégis eltettek 13 milliót a 35-ből Hadházy képviselő szerint.