Valótlanul állítottuk, hogy Spéder Zoltán Heinrich Pecinán keresztül gyakorolta volna befolyását az FHB jelzálogbank elnökségében.
A Hit Gyülekezetének vezetője a 444 mellett azt a papot hazugozza, akivel együtt prédikált és imádkozott. Pedig hangfelvétel is bizonyítja, hogy az amerikai barát tényleg azt mondja, amit.
Elvileg ezt a helyreigazítást kell lehoznia a TV2-nek.
De mi sajnos továbbadtuk. Íme a valós helyzet.
A nyolc kormánypárti szerkesztőségnek 2017-ben "csak" feleennyi helyreigazítást kellett közölnie. Igaz, akkor nem volt választási év.
Nem ez volt a nagy múltú brit lap legsikeresebb cikke.
Vona Gábor NEM koccintott az aradi tábornokok kivégzésére és NEM Haynau híve!
Az akadémia szerint a Figyelő egy rakás hülyeséget írt róluk.
Mondjuk jól eldugták a helyreigazítást, amire a bíróság kötelezte az állami hírügynökséget.
A bíróság 11 pontból nyolcban a 444-nek, háromban a ferencvárosi önkormányzatnak adott igazat.
Nagyobb volt a nyereség a parkoláson.
Titkos találkozónak állított be a közsolgálati média egy teljesen nyilvános rendezvényt, most elismerték, hogy hazudtak.
4 évig harcolt azért az államtitkár asszony, hogy leírja az újság: nem a férjének, hanem a szerelmének adtak több tízmilliós megbízásokat.
2017 október 10-i, „A magyar állam valójában már létező munkahelyek megteremtéséért támogat cégeket” című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy a Hell-csoportnak a magyar állammal kötött szerződésének időpontjában már az aláírás évében több mint 600 alkalmazottja volt.