Éppen akkor, mikor államosítaná a hulladékgazdálkodást a kormány, hogy aztán egyetlen cégnek adhassa ki.
Felgyorsulni látszik az az évek óta húzódó projekt, amelynek keretében egy orosz-magyar cég 1300 vasúti kocsit szállítana Egyiptomnak. A beruházást lebonyolító cég egyik tulajdonosánál most megjelentek a Habony Árpádhoz és Hernádi Zsolt Mol-vezérhez kötödő emberek.
A MOL vezetője az Interpol körözési listájáról is lekerül.
A horvát bíróság szerint lefizetett egy volt miniszterelnököt. Ezzel még biztosan nincs vége a lassan tíz éve tartó eljárásnak, és a Mol elnökének hazai pozíciói is stabilnak látszanak.
A Mol-vezér azt kifogásolta, hogy a horvát hatóságok által kiadott európai elfogatóparancs megakadályozza abban, hogy elhagyja Magyarországot.
Kerek történet.
Kapott egy jó ajánlatot.
A Magyar Turisztikai Ügynökség inkább nem árulja el, kik ítélték oda a szállodafejlesztést támogató Kisfaludy-program pénzeit.
A Maecenas Universitatis Corvini alapítványba az állam a Molban és a Richterben meglévő tulajdonának egy részét tette be.
A profit harmadát kifizetik.
2,9 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást is kaptak az építkezéshez.
A Mol Nyrt. közölte: meglepetést okozott az Interpol végrehajtó bizottságának döntése, ami Hernádit visszahelyezi a vörös körözési listára.
Állítólag megígérték, hogy kifizetik a perköltséget, ha Hernádi Zsolt feljelentené az Interpolt.
Oligarchák egymás között a magyar fociról.
Hernádi ügyvédje azt kérte a bíróságtól, hogy fordítsák le az üggyel kapcsolatos „releváns dokumentumokat”, hogy azt a vádlott is megértse, és utasításokat adhasson a védelemnek, de a bíróság ezt elutasította.