A vádalkut kötő vádlottról, akinek a tanúvallomásán alapul az eljárás, kiderült, hogy több százmillió forintos, a bíróságon be nem vallott vagyona van.
Elkészült az elmeszakértői jelentés az 54 vádlott ellen folyó büntetőügy I. rendű vádlottjáról, aki ellen becsületsértés miatt is eljárás indult.
A horvát kikötőben álló 12 férőhelyes hajót ki is lehet bérelni, írja a 24.hu.
Nagy Jánost 2020-ban menesztették vesztegetés gyanúja miatt, két évvel később utódját két hónap munka után szintén emiatt rúgták ki.
Egy tőzsdei cég számos közbeszerzésen sikeres leányvállalatának, a Delta Systemsnek a munkatársa volt H. I., aki elismerte a bűnösségét egy 440 milliós támogatással kapcsolatos szabálytalanságban. A céget 10 millió forintra büntették. H. védője fellebbezett, a cég elfogadta az ítéletet.
A vádalkut kötött pályázatíró a bíróságon azt mondta, csak egy autója és 10-15 millió forintja van.
Tizenhárom vádlott állt bíróság előtt az elmúlt két hétben az 54 ember ellen indult vesztegetési perben. Egy nagyvállalat leánycégének több mint 400 milliós támogatást intéző személy volt az egyetlen, aki beismert. A per jövőre folytatódik.
„Ha beszámol róla a legfőbb ügyész, ha nem, van korrupció” az országban, és „nem lehet azzal védekezni, hogy milyen szinten van” – mondta az ítélethirdetés után a bíró. A négy elítéltből hárman minisztériumi osztályvezetők voltak korábban, egyikük és a negyedik vádlott enyhítésért fellebbezett.
Karsai Tamás korábbi helyettes államtitkár a XI., Barta-Eke Gyula volt állami cégvezető a XII. rendű vádlott a több minisztériumot érintő vesztegetési ügyben, 4, illetve 5 év börtönt kértek rájuk. A mai előkészítő tárgyaláson kihallgatott két másik vádlott szintén tagadta a bűnösségét.
Kiss Lászlót, Óbuda DK-s polgármesterét őrizetbe vették, Czeglédy Gergő MSZP-s alpolgármester letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság 2024. október 20-ig meghosszabbította.
Agócs Jánost szeptemberben egy kecskeméti csárdából vitték el bilincsben, most beismerő vallomást tett.
A lakásán tartott széfben 3,5 millió forintot, majdnem tízezer amerikai dollárt és több mint nyolcezer eurót találtak.
Az ügyészség korábban 200 millió forintnyi készpénzt foglalt le.
A gyanú szerint többen részben a magyar állami költségvetésből, részben európai uniós támogatásból finanszírozott pályázatokkal követtek el korrupciós bűncselekményeket. 18 embert hallgattak ki, hét gyanúsított őrizetét rendelték el.
A pályakezdő dolgozók munkaviszonyát felfüggesztették.