Japán agressziónak minősítené, ha Kína katonailag beavatkozik Tajvanon, Kína pedig azt minősítené agressziónak, ha Japán avatkozik be katonailag Tajvanon. Igaz, Kínával ellentétben Japánnak nincsenek ilyen tervei.
A következő napokban hasonló, 6,9-es vagy ennél is erősebb rengésekre is lehet számítani.
Egy romániai lap szerint az amerikai vámháború hatására.
Április óta több mint száz medvetámadás volt Japánban, 12 halálos áldozattal. Szupermarketben és buszmegállóban is történt már medvetámadás.
Idén már 10 embert öltek meg, ami rekordnak számít.
Pintér Béla új színdarabjában tudathasadással küzdünk mindannyian. De nem az a legfájdalmasabb, amikor a Schmidt Mária-szerű karaktert ládába zárják, majd bottal agyonverik – hanem Navalnij emlegetése.
Mint elmondta, „remek kapcsolata volt” Észak-Korea diktátorával.
Takaicsi lesz az első női miniszterelnök a távol-keleti szigetországban.
Volt miniszter, tévés műsorvezető és metáldobos, miközben konzervatívként Margaret Thatcher lelkes híve.
A globális italgyártó óriáscég azt sem tudja megbecsülni, mikor indulhat újra a termelés.
A korábban favoritnak kikiáltott Halásznak nem volt esélye, az olimpiai bajnok és vb-címvédő Ethan Katzberg világbajnoki rekorddal nyert Tokióban.
A listán még nem látni Donald Trump vámjainak hatását.
Ez a svéd sztár pályafutása során a 14. alkalom, hogy megdönti a világcsúcsot. Természetesen megvédte címét a tokiói világbajnokságon.
A negyedik legjobb európai futó lett.
Kavakami Mieko olyan nőkről ír, akikkel amúgy ritkán foglalkozik az irodalom. Mára az egyik legnépszerűbb kortárs japán szerző lett, munkáit 38 nyelvre fordították le, regényei elkezdtek megjelenni magyarul is. A 444-nek beszélt arról, hogy hogyan alkotja meg a szereplőit, hogy mit tanult Kafkától, és hogy miért nem szereti, ha feminista szerzőnek sorolják be.