Ausztráliában komolyan veszik a védekezést.
Bővítette a kormány azok körét, akik a járvány miatt országszerte ingyen használhatják a tömegközlekedést.
Az elmúlt időszakban mérséklődött a járvány, de a hatóságok attól tartanak, hogy az ünnepek miatt újra nőhet majd a fertőzések száma.
A Népszava információi szerint december 8-án adott ki erről ajánlást Müller Cecília és Kásler Miklós, csak nem verték nagydobra. Nagy terhet rakhat ez az intézményekre, de a lapnak nyilatkozó igazgatók szerint is ideje volt már az enyhítésnek.
Itt a 444 járványügyi hírlevele.
A vírusszkeptikus gyógyszerészt pénteken állították elő, majd aznap este ki is engedték.
Csak ezután kerülnek sorra azok a 18 évnél idősebbek, akik szeretnének oltást.
Kevés dolognak tett jót a koronavírus világjárvány, de a klímavédelem biztosan ezek közé tartozik.
November közepe óta folyamatosan emelkedik az egy nap alatt diagnosztizált új fertőzöttek száma.
A világ gazdag fele egy hörcsög szorgalmával gyűjti a vakcina adagokat, a legszegényebb országokban jó, ha minden tizedik embernek jut majd az oltásból.
Itt a járványügyi hírlevelünk.
Melbourne-ben már szinte olyan az élet, mintha minden rendben lenne, új megbetegedést már több mint egy hónapja nem regisztráltak.
Nagyon korszerű gyárat találtak Oroszországban a magyar kutatók. 3-5 ezer magyarnak juthatna az orosz vakcinából.
Tovább nőtt a napi halálozás. Hétfőn jöhetnek új járványügyi döntések.
A tomboló járvány ellen nem volt elég sem a nemzeti konzultáció, sem a kommunikációs trükközés. Novemberre ráomlott a kormányra a válság, tervezettségnek már nyoma sincs. A titkolózás viszont megy, pedig életekről van szó.