jemen

Dróntámadás ért egy amerikai támaszpontot Szíriában

Az al-Omar az Egyesült Államok vezette koalíció legnagyobb bázisa Szíriában. A támadást ugyanaz az Iszlám Ellenállás vállalta magára, aki három amerikai katonát ölt meg Jordániában egy múlt heti merényletben.

Solti Hanna
háború

Újabb csapásokat mértek a jemeni hútikra az amerikaiak

Napok óta bevetésen vannak az Egyesült Államok katonái a térségben.

Kaufmann Balázs
külföld

Több mint harminc célpontot támadtak az amerikaiak és a britek Jemenben

Ez az eddigi legnagyobb csapás a vörös-tengeri hajókat fenyegető hútikra.

Kolozsi Ádám
külföld

Súlyos következményektől tart Irak és Szíria, Biden szerint ez még csak a kezdet

Az Egyesült Államok katonai hadműveleteket indított Irakban, Szíriában és a jemeni hútik ellen, miközben dúl Izrael és a Hamász háborúja is.

Solti Hanna
külföld

Újabb hadműveletek a Vörös-tengeren, a hútik drónokkal támadtak, a nyugatiak egy kikötővárost lőttek

Az Irán által támogatott lázadók továbbra is célpontnak tekintenek minden nyugati hajót.

Haász János
külföld

Rövid időn belül a hútik harmadik támadását hárította el egy brit hadihajó

A Vörös-tengeren a helyzet egyelőre változatlan.

Bódog Bálint
külföld

A nyugati erők újabb jemeni húti állásokat bombáztak

Ez már a nyolcadik légicsapás-sorozat volt, de egyelőre nem tudják elérni, hogy az Irán-párti hútik befejezzék a kereskedelmi hajózás elleni támadásokat.

Haász János
külföld

Szerdától rekordsztrájkba kezdenek a német vasutasok

A szakszervezet a heti kötelező munkaórák harmincnyolcról harmincötre csökkentését követeli, változatlan bérek mellett.

Solti Hanna
külföld

Elhunytnak nyilvánítottak két amerikai kommandóst, akik az Ádeni-öbölben tűntek el egy támadás során

Egy iráni fegyvereket szállító hajó ellen vetették be őket a húszikkal szemben zajló támadások során.

Kaufmann Balázs
külföld

Az Egyesült Államok szerint lelőttek egy, a hútik által ellenőrzött területről indított cirkálórakétát

A jemeni húti fegyveresek lőtték ki a Vörös-tengeren egy amerikai romboló felé.

Mészáros Juli
külföld

Az Egyesült Államok privát üzenetet küldött Iránnak a húti lázadókra mért csapások után

Irán tagadja, hogy köze lenne a hútik támadásaihoz, de az USA szerint fegyverekkel és hírszerzési információkkal támogatja a csoportot.

Benics Márk
külföld

Újabb csapást mért az USA a húti lázadókra

Most egyetlen célpontot, egy radarállomást lőttek hajóról rakétákkal.

Szily László
külföld

Csapásokat mért a jemeni hútikra az USA és az Egyesült Királyság

Több mint 60 célpontot támadtak 16 helyszínen, köztük a fővárosban és kikötőkben.

Benics Márk
külföld

Az USA és az Egyesült Királyság katonai válaszcsapást fontolgathat a jemeni hútik ellen

Rendkívüli kormányülést tart Rishi Sunak.

Solti Hanna
háború
Podcast

Itt a Borízű hang #153: Puskaporos hordó Afrika szarva, elnézést kérünk minden jagellótól

Törpe csikóhalak kitapogatása víz alatt. Lord Melegítőfölső feltalálja a mackóalsót. Lord Bomberdzseki föltalálja a műszálas garbót. Lord Diagram föltalálja az infografikát. Lord Iron Maiden föltalálja a baklavát. Karell Gott megénekli Lady Kardigánt. Felkészületlen pogózók HVG-koncerten. Vasárnap még csak az előfizetők hallják, keddtől mindenki.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast