A 6,4-es erősségű földrengés hidakat, utakat, vezetékeket rongált meg, halálos áldozatokról nem tudni.
A virginiai férfi másnak adta ki magát az interneten, majd több ezer kilométert utazott Kaliforniába a lányhoz, akit elvitt az autójával, miután megölte a tinédzser szüleit.
A 75 rendőrújonc futni indult szerda reggel, aztán egy autó közéjük hajtott. Huszonöten megsérültek, öten kritikus állapotban vannak.
Nem hozták nyilvánosságra a nevét, és még azt se tudni, hogy a teljes összeg kifizetését kéri 29 év alatt, vagy a felét egyben, azonnal.
DNS-vizsgálattal tisztázták az ügyét.
A bíróság szerint Cathy Miller alkotmányban garantált véleménynyilvánítási szabadságát gyakorolta, amikor vallási alapon elutasította a melegesküvői torta elkészítését.
Pan Solónak nevezték el.
Apja a gyerek fájdalmas kiáltásának hallatán nekirontott az állatnak, mire az elmenekült.
A saját apja rabolta el a 15 éves lányt, miután a férfi lelőtte a gyerek anyját.
Sherri Papini 2016-os eltűnése hatalmas médiafigyelmet kapott, tömegek próbálták felkutatni. Amikor előkerült, azt hazudta, hogy elrabolták, azóta sem tudni, miért tette mindezt.
Helyi republikánusok a megújuló energiára való átállást okolják az áramkimaradásokért, környezetvédők szerint viszont a 20. században tervezett hálózat sehogy sem bírja ellátni a mára megnőtt igényt a klímaváltozás miatti extrém hőségben.
Ennek hatására Kalifornia államban felére csökkenne a járművek károsanyag-kibocsátása.
Csak nyomkodta a gombokat, aztán rendőrség lett a vége.
Csakhogy a kiskorú valójában egy felnőtt csali volt, aki jelentette a rendőr üzeneteit.
A Humboldt Redwoods Nemzeti Parkban élő, 115,55 méteres Hyperion nem érhető el egyetlen turistaúton sem, de ez nem fékezte meg túrázok tömegeit.