Csillagánizs- és szecsuáni bors ízű hang a lelátón. Bede varánuszokkal versenyez a trópusi félmaratonra készülve. Miért kezdődik hajnalban a khmer esküvő? Pótkaszt.
Az első 2022-es Borízű hang kíméletlen rettenthetetlenséggel beleáll. Hogy mibe is? Na, hát éppen ez a kérdés.
Késéssel ugyan, de. Vöröskhmerviccek Kambodzsából. Bede Márton lerántja leplet minden idők legparasztabb turistahúzásáról. A halászléfőzés módszertani kérdései I. Heti pótkesztünk.
Akit azzal vádolnak, hogy tisztviselőket sértő üzeneteket terjesztett. Már az ENSZ szakértői is felszólaltak az érdekében.
Egy fővárosi lakásban tartotta illegálisan, kihúzta a szemfogait, de Hun Sen úgy érezte, hogy összetartoznak.
Bár az nem derült ki pontosan a bíróságon, hogy melyik tettük volt felségsértés. Talán az, hogy levideózták a királyi palotából a folyóba ömlő szennyet.
Matt Loughrey fogta magát és megszínezte, sőt mosolyokkal is ellátta a hírhedt Tuol Szleng börtön áldozatainak fekete-fehér, kísérteties fotóit, hogy „emberibbé tegye” őket. A leszármazottak és túlélők szerint viszont ezzel meggyalázta a meggyilkolt rabok méltóságát és meghamisította tragikus történelmüket.
Az énekes Cher egy szál virággal a kezében várja.
A vád: árulás.
Nyitnak az iskolák, kijött a karanténból a miniszterelnök - lassan kiheverik a magyar külügyminiszter látogatását.
Bár a minisztériuma szerint mivel „negatív eredmény után indult el, senki sem állíthatja megalapozottan, hogy a külügyminiszter fertőzött meg bárkit Kambodzsában”.
A száguldó miniszter a jelek szerint végigfertőzte Indokínát.
A járvány által alig érintett Kambodzsában és Thaiföldön is tömeges tesztelésbe kezdtek, és találtak is fertőzötteket Szijjártó kontaktjai között.
„A tünetek nem engednek” – mondta a külügyminiszter.
A magyar külügyminiszter mellé kirendelt egyik kambodzsai testőrnek pedig pozitív lett a tesztje.