kereszténység

Lukácsi Katalin, kilépett KDNP-s: A Fidesz nem keresztényi

A megbélyegző politikát folytató kormány csak keresztény köntöst visel.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Balog miniszter szerint "Istentől rendelt kötelesség a mieink megvédése"

Ezért épültek a kerítések, "nem pedig azért, mert bárkit is gyűlölnénk."

Botos Tamás
POLITIKA

"A mai Európai Unió olyan alma, amely nagyon messze gurult az alapító atyák fájától"

Megszólalt Semjén Zsolt.

Botos Tamás
POLITIKA

Két évet kapott vallásgyalázásért Jakarta keresztény kormányzója

A kampányban arról beszélt, hogy az ellenfelei kampánycélokra használják fel a Koránt.

Czinkóczi Sándor
vallás

Soltész Miklós: A magyar kormány keresztényként szolgálja az emberiséget

Az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár ezt arra mondta, hogy Magyarország vallja, meg kell védenie önmagát és Európát az illegális bevándorlástól.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke szerint egyszerre kell magyarnak és Krisztus-követőnek lenni

Ebben látja a meglátást az évi 1,3 milliárd forintból gazdálkodó hivatal vezetője, Szász Jenő.

Botos Tamás
POLITIKA

Szijjártó: Be kell látni, hogy a kereszténység a legveszélyeztetettebb vallási közösség

A külügyminiszter szerint valamilyen képmutató oknál fogva a világ, elsősorban a nyugati világ nem hajlandó ezt a tényt figyelembe venni.

Herczeg Márk
vallás

Rétvári szerint világelsők leszünk a kereszténymentésben

Az államtitkár szerint nagyobb mértékű a keresztényüldözés a világban, mint Néró korában.

Czinkóczi Sándor
vallás

Ferenc pápa: Ma több keresztényt üldöznek, mint a kereszténység első évszázadaiban

A katolikus egyházfő részvétét fejezte ki a Fekete-tengerbe zuhant orosz repülőgép tragédiája miatt is.

Herczeg Márk
vallás

A délvidéki rokonoknál karácsonyozók számítsanak torlódásra a röszkei határon

Király András
közlekedés

A keresztények szívnak a legnagyobbat az iraki szesztilalom miatt

Mit lép erre a magyar keresztényüldözési államtitkárság?

Czinkóczi Sándor
külföld

Szlovákia folytatja a menekültek befogadását

A szlovák belügyminisztérium emberei a menekülttáborokban választják ki, kiket helyezhetnek át hozzájuk.

Czinkóczi Sándor
külföld

Kormányhatározat született az üldözött keresztények segítéséért felelős helyettes államtitkár felkéréséről

A 10 fős szervezet idén 17,5 millió, jövőre 98 millió forintból segítheti az üldözött keresztényeket.

Herczeg Márk
POLITIKA

Tízfős államtitkárság foglalkozik majd a keresztényüldözésekkel az Emmiben

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A szavak ereje: Balog Zoltán, 2016. szeptember 6.

Herczeg Márk
vallás