Kim Dzsongun

Látványosan megnövekedett a vasúti forgalom Oroszország és Észak-Korea között, megindulhatott a lőszerszállítás

„Mindig is támogattuk Putyin és az orosz kormány döntéseit, remélem, hogy mindig együtt harcolunk majd az imperializmus ellen” - nyilatkozta a szeptemberi Kim Dzsongun.

Bódog Bálint
háború

Észak-Korea leállította az egyik atomerőművét, állítólag azért, hogy fegyverminőségű plutóniumhoz jusson

Kim Dzsongun szerint megint hidegháború van, fel kell lépni a Nyugat ellen.

Urfi Péter
külföld

Kim Dzsongun lőszerei nem hoznak fordulatot az ukrajnai háborúban

Ezt állítja az amerikai vezérkari főnök. A NATO katonai bizottságának vezetője meg azt, hogy az oroszok egyre több területet veszítenek, és egész Oroszország szenved a gazdasági szankcióktól.

Urfi Péter
háború

Szergej Sojgu megtekintette, ahogy Kim Dzsongun megtekinti az orosz rakétákat

Az észak-koreai diktátor meg is simogathatta az egyik rakétát, és lelkesen hallgatta, ahogy az orosz védelmi miniszter az atombombákkal is felszerelhető bombázókról mesél neki.

Csurgó Dénes
külföld

Kim Dzsongun megtekintette az orosz katonai repülőket

Egy kis légi bemutatót is tartottak neki.

Fődi Kitti
külföld

Egy sikeres nap margójára - Vlagyimir Putyin elfogadta Kim Dzsongun meghívását Észak-Koreába

Találkozójukon még az is felmerült, hogy Észak-Korea űrhajóst küldene az űrbe.

Molnár Kristóf
külföld

Kim Dzsongun: Mindig is támogattuk Putyint és az orosz kormányt

Nem árulták el, hogy miről tárgyalt a két vezető.

Botos Tamás
külföld

Egy távol-keleti űrközpontban találkozott egymással Putyin és Kim Dzsongun

A diktátorok a kétoldalú együttműködés kérdéseit vitatják meg egymással.

Czinkóczi Sándor
külföld

Megérkezett Oroszországba Kim Dzsongun páncélvonata

Vlagyivosztokban találkozik Putyinnal.

Botos Tamás
külföld

Kihúzták a remízből Kim páncélvonatát, kedden Vlagyivosztokban találkozik Putyinnal

Kim Dzsongun országa a szovjet fegyverzetet és lőszereket leszámítva mindenben hiányt szenved.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Kim Dzsongun Oroszországba látogat

Kim nem az az utazgatós fajta, mondjuk országánál tán nincs is elszigeteltebb a világon. Még Oroszország se, bár a találkozó már erős jelzése annak, hogy mennyire fogy a levegő Putyin körül.

Király András
külföld

Az oroszok fegyverszállításokról tárgyalnak az észak-koreaiakkal, az amerikaiak szerint ez jól mutatja kétségbeesésüket

A kormányzat nem nézi mindezt jó szemmel.

Bódog Bálint
külföld

Észak-Korea megint fellőtt egy űrrakétát

Ezúttal sem sikerült pályára állítani a katonai kémrakétát.

Fődi Kitti
külföld

Észak-Koreában árvíz pusztít, Kim Dzsongun dühbe gurult

Nem lennénk most a „nyilvánosan és keményen kritizált” Kim Tokhun miniszterelnök helyében.

Haász János
küföld

Cirkálórakétát lőtt ki Észak-Korea, Kim Dzsongun elégedett volt a kísérlettel

A phenjani jelentés szerint a rakéta elérte a kitűzött célt.

Haász János
külföld