Az aktivista még 2018-ban került börtönbe, amiért támogatott egy munkássztrájkot.
Sahand Noor Mohammadzadehnek többször is azt mondták, hogy elviszik felakasztani, még mielőtt halálra ítélték volna. Nem ez volt az egyetlen lelki kínzás, aminek kitették az iráni börtönben.
A nő visszavonta a vallomását, arra hivatkozva, hogy az csak egy álom volt.
„Felnőttek, férfiak és nők, valamint kisgyerekek golyókkal a fejükben. Testük egyes részei eltűntek.”
Aiden Aslin Mariupolban esett fogságba. Most tíz külföldi katonával együtt hazatérhetett egy fogolycserének köszönhetően. Brutális kínzásokról számolt be.
Az oroszok lakott területeket bombáztak, civileket végeztek ki és kínoztak meg, nemi erőszakot követtek el és rosszul bántak az ukrán lakossággal.
Legalább 440 holttestet találtak az erdőben. Az áldozatok között vannak olyanok, akiknek hátra volt kötve a kezük, ők biztos nem bombázásokban vesztették az életüket.
Két holttestet már exhumáltak Balaklijában, olyan emberekét, akiket a megszállás utolsó napján lőttek le az oroszok.
Paul Urey-t áprilisban fogták el a szakadárok, júliusban, őrizetben halt meg. Holttestét az oroszok most szolgáltatták vissza.
Az Egyesült Államok egyértelmű bizonyítékokra hivatkozik, Oroszország tagad.
Néhány évente kiszivárognak sokkoló felvételek arról, ahogy foglyokkal szemben kegyetlenkednek, aztán Putyin szigorú fellépést ígér. De az illiberális mintaállamban a kínzás továbbra sem számít bűncselekménynek.
Thitisan Utthanaphon azért kapta a becenevét, mert több luxusautója is volt. Társaival együtt megfenyegetett egy drogdílert, hogy fizessen a szabadon engedéséért, és amikor az ellenállt, egyszerűen megölték.
Felvételek terjednek a Twitteren arról, hogy fegyveresek lábon lőnek és rugdosnak magatehetetlen foglyokat. Az ukrán főparancsnok kamuvideókra figyelmeztet.
A BBC 11 tanúval beszélt az érintett településekről.
Ketten is azt mondják, hogy az Arab Emirátusok-beli Ahmed Naser al-Raisinak tudnia kellett a törvénytelenségekről. A Deutsche Welle videója.