Először csapott össze a parlamentben kormány és ellenzék a katatörvény elfogadása és a rezsicsökkentés megvágása óta. A Fidesz mindenért a szankciókat okolja.
A törvény vitájában rendre csak pár foglalkozás hangzott el, pedig ez a változás sokkal többeket érinthet. Megpróbáljuk összeszedni, kiket.
Június közepe óta nem kommentálta a leértékelődést a kabinet.
A hitelmoratórium, a kamatstop és a csirkefarhátstop is marad részint az év, részint október végéig.
Egyszerű útszéli rablásnak tartják. Nagy Márton gazdasági miniszternek pedig elküldik a Közgazdaságtudomány a hülyéknek című könyvet.
Orbán bejelentése szerint a bankoknak, biztosítóknak, nagy kereskedelmi láncoknak, energiaipari és kereskedő cégeknek, telekommunikációs vállalatoknak és légitársaságoknak kell befizetniük az extraprofitjuk nagy részét.
Közzétették a miniszterek hatásköreit.
Segítünk: nem Európában van.
Nyolc év után tér vissza a kormányba a kormányfő első kancelláriaminisztere, akinek az új törökök mellett egykori tanítványával, Lázár Jánossal is meg kell majd küzdenie az érvényesülésért.
Februárban a veszélyhelyzetre hivatkozva korlátozták a sztrájkjogot, most elintézik, hogy már veszélyhelyzet se kelljen hozzá.
Szijjártó szerint Süli „a KKM legnagyobb fogása” az átigazolások szempontjából.
Megéri a kormányból kieső miniszternek menni.
Megvan a kormánylista, tudjuk az új minisztériumok neveit is, de mit jelenthet mindez a következő négy év kormányzásában? Gyorselemzés.
Magyarország energiabiztonságáról tárgyaltak.
Azért, mert a háború, a gazdasági és energiaválság, a biodiverzitás- és klímaválság, illetve a járványveszély miatt a kormányzati stratégiában jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetni a környezet védelmére.