Balásy Gyula cégei taroltak, de óriási kormányzati támogatást kapott a Fidesszel mindenben egyetértő Batthyány Lajos Alapítvány is.
Évek óta először adott interjút független lapnak a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter. Rogán a 444-nek arról beszélt: a kormányzati plakátok nem okoznak szorongást az embereknek, és tagadja, hogy szerepe lenne a lejáratókampányokban. Saját meghatározása szerint a „kormányzati back office”-t vezeti, feltalálóként pedig „lenne még ötlete”.
Annyira nincs pénz az államkasszában, hogy a Fidesz osztogatni nem tud már központilag, csak a háborús, félelemkeltő propagandával kötheti magához híveit.
Magánokiratokat, ellenzéki pártoknak végzett szakértői és jogi tevékenységek dokumentumait, információszabadság-perek és strasbourgi eljárások anyagait másolták le – annak ellenére, hogy azokat elvileg ügyvédi titok védi.
A pártlap üzenete: mind meghalunk, ha nem állítjuk meg a háborúpárti nyugati politikusokat.
Azt mondja, annak ellenére vádolják mozgalmát, hogy még csak nem is vádolta őket ilyennel a rendőrség, és senkit sem hallgattak ki ilyen ügyben.
Egyesek a modern magyar vízgazdálkodásról, mások a románokat utáló balosokról, megint mások pedig a Klubrádión megjelent kurvázó publicisztikáról faggatták a kormány szóvivőit.
Novák Katalin nem indokolta, miért adott kegyelmet. A Magyar Nemzet és az Origo névtelen szerzői megtették, nem is akárhogy.
Pedig az énekes egy Orbán-bábut feltartva arról is énekelt, hogy: „A Fidesz az úr!” (Aztán lesmárolta a miniszterelnök-babát.)
Már a BKV-jegyáremelés is kiverte a biztosítékot, a vízdíj felemlegetése viszont újabb löketet adott a kormánymédiának.
A Megafon Cinematic Universe bemutatja: a fideszes influenszerek körúti rikkancsokat, vadnyugati zsibárusokat és kétségbeesett tévéshopos csalókat megszégyenítő módon csinálják a végtelen, sokmilliárdos fesztivált.
A 444 Orbán Viktor kampányígéreteiről, Mészáros Lőrinc elvárásairól és arról kérdezte a minisztert a kormányinfón, nem akarják-e tájékoztatni az embereket arról, kiket temettek azokba a sírokba, amelyeknek képeivel a kormány a békepártiságát hirdeti
„A leírás nélkül semmi nem derül ki arról, valójában mi látható a képen. Így ez csupán ízléstelen hatásvadászat” - mondta Mihajlo Palincsak a 444-nek. Az ő fényképét használta a magyar kormány a legújabb hirdetéséhez.
Ezúttal ukrajnai sírok szerepelnek rajta.
Hogy ennek az üzenetnek mi értelme van hatalmi szempontból, az nem világos.