A Fidesz frakcióvezetője szerint a nő, aki kifütyülte Orbánt, olyan provokációt követett el, mintha valaki Újpest mezben beült volna a Fradi B-középbe.
„Egyetlen magyar sajtóterméket sem szerkesztenek pártirodából” – tréfálkozott Tusványoson a Fidesz frakcióvezetője. Az ellenzék szinte nem is létezik, emiatt brutális.
Ő lenne a Modern Városok program kormánybiztosa. Azt nem tudni, ki lenne Kósa helyett a frakcióvezető.
Az ellenzék botránykeltéssel és alpári kocsmapolitizálással próbálkozik, de a világ legelegánsabb pártja, a Fidesz ilyesmibe nem megy bele.
A DK azt írta, hallgassák ki a NAV egyik bűnügyi vezetőjét is, aki konkrét ügyeket simított el vélhetően a fideszes Kósa Lajos polgármestersége alatt, de a NAV közölte: bűnügyi igazgatót nem érint az eljárás.
Kósa Lajos mindenkit megnyugtatott.
A miniszterelnök és a Fidesz vezetése félévértékelőt tartott a Bálnában.
A médiaszereplések két virtuózától kaptak pár tippet, hogyan kezeljék a hasonló helyzeteket.
A politikust zárt ajtók mögött választotta újra a Lungo Drom roma érdekvédelmi szervezet, miközben 1,6 milliárdos csalás miatt nyomoznak ellene.
Hajrá, Fidesz!
Pachman Péter szólt is: ezt nem beszélték meg előre.
Rettentő fontos kérdésről van szó.
Ősszel újra nekifutnának a most leszavazott plakáttörvénynek.
1. Kósa: Senki nem vonhatja ki magát a törvények alól. 2. Kósa: Végrehajthatatlan a kvótadöntés.
Ezt Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora sajtótájékoztatón jelentette be.