Felhívásuk szerint az oltás felelősségvállalás a közeli hozzátartozókkal, barátokkal, kollégákkal és főleg az egészségügyi dolgozókkal szemben.
Az egykori köztársasági elnök özvegye 88 éves volt.
Az államfői és az EP-képviselői nyugdíja együtt csak 20 százalékkal kevesebb annál, amit Angela Merkel kap.
Áder János második államfői mandátuma 2022. május 10-én jár le.
Így viszont néhány hónappal több jutna az országnak Áder Jánosból.
Vivát az elnöknek! Vivát, vivát, vivát!
Az államfő lelkesen beszél a környezetvédelemről, amikor a demokrácia felett kellene őrködnie. Viszont amikor a kormány az EU gumiabroncs-gyárává teszi az országot, vagy a károsanyag-kibocsátási kvóta miatt avatkozik be egy perbe, rögtön elnémul.
A pécsi mandulafához először járult köztársasági elnök.
Nyilatkozatot is kiadott mellé, amiben boldog karácsonyt kívánt minden munkavállalónak.
Néhányat máris leokézott, pedig az ellenzék szerint több szempontból is szabálytalan volt a múlt szerdai ülés a parlamentben.
A Sándor-palotában vacsoráztak egyet.
A köztársasági elnök Fidesz-sajtótájékoztatót tartott egy csapat gimnazista előtt. A parlamentben ezt már megszoktuk, de arra nincs mentség, hogy tizenéveseket akart belefullasztani az állami cinizmusba.
A járdára és az úttestre írták fel a tüntetők ikonikus szókapcsolatát.
Valójában persze nincsen benne minden, ezért is skandálták a tüntetők (köztük Bibó-szakkollégisták is), hogy: „Szégyellünk!”, meg hogy: „Bajszos szar!”