Élete megtiszteltetésének tartja, de nem érez magában elég erőt ahhoz, hogy magára vállalja egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét.
Megkérdeztük Kapu Tibort, Parti Nagy Lajost és Nagy Tímeát, hogyan állt össze a támogatói csapat. Többeket meglepett, hogy társadalmi egyeztetés helyett Magyar Péter már az első lépés után eredményt hirdetett.
Magyar Péter vasárnap posztolt arról, hogy a sakknagymestert kéri fel köztársasági elnöknek.
Szerinte akik azt mondják, jogásznak, közgazdásznak kell lennie az elnöknek, azok nem értik, miért jött létre a Tisza, és mi történt április 12-én.
Magyar Péter szombaton még amellett tett hitet, hogy füstös szivarszobák helyett közösen döntsünk, majd vasárnap este már azt közölte, hogy hétfőn megkérdezi Polgár Juditot, akar-e ő lenni a köztársasági elnök.
„Személy szerint hatalmas megtiszteltetésnek érezném, ha elvállalná a felkérést” – írta a miniszterelnök.
Ritka pillanat, hogy határozatban tiltakozik valami ellen az elnök, amit amúgy aláírt.
Egészen addig, míg meg nem választják az új elnököt.
Sulyok Tamás névleg köztársasági elnök volt, de valójában Orbán Viktor kormányát szolgálta. Az eljárás alapesetben elfogadhatatlan lenne, csakhogy a bukott rendszer és az azt kiszolgáló volt államfő nem tartozik az alapesetek közé.
Nem ért vele egyet, de nem volt szerinte más lehetősége. Úgy látja, hogy a köztársasági elnökök legitimációja is véget ért ezzel.
Átrágtuk magunkat a távozó köztársasági elnök összes fb-posztján, amit a hivatali ideje alatt feltöltött. A 75 ezer követő által követett profil rövidesen gazdátlan marad.
Igaz, a legnagyobb költséget jelentő párizsi olimpiai kiruccanást még Novák Katalin idején zsírozták le.
Az elnök a lemondását és a választások előrehozatalát ígéri, és már nyíltan vállalja, hogy ezzel hatalomba akar maradni.
A miniszterelnök eddig négy Facebook-bejegyzésben nyomasztotta a hivatalban lévő köztársasági elnököt szombaton, és hol van még a nap vége?
A miniszterelnök azt írta, hétfőn elfogadják az Alaptörvény 17. módosítását, a köztársasági elnöknek 5 napja lesz aláírni azt.