„Mozognak már olyan erők a világban, amelyek el akarják érni, hogy ne csak nők szülhessenek.”
Ha úgy vesszük, nem is állnak rosszul.
Eddig sem volt gond a kiegyensúlyozottsággal, de mostantól még kevesebb lesz.
Galló Béla szerint is politikai bosszúhadjárat indult az MSZP volt elnöke ellen, akit egyébként azzal vádolnak, hogy a párt belügyeiről szivárogtatott a fideszes médiának.
A közszolgálati televízió híradója a milliárdos lopások helyett egy hibás Facebook-posztot tart közügynek.
Trombitás Kristóf hivatalos Facebook-oldalára posztolt egy dühös szöveget, ami nem sokkal később eltűnt onnan. Azt állítja, hogy semmi köze nem volt ahhoz, ami a műsorban történt.
Trombitás Kristófék a köztévében azon gondolkodtak, hogy a homoszexualitást terápiával leküzdő szakemberek miért félnek előbújni, és bemutattak egy nemzetközi keresztény szervezetet, ami abban hisz, bárki megválaszthatja az identitását, csak erről a gyerekeknek nem szabadna szólni.
Összefoglaló videónk arról, hogyan kérték meg ifjabb Lomnici Zoltánt, mit mondjon az esti híradóba készülő interjúban.
Miután Papp Dániel jó ideje nem válaszolt a parlamenti képviselők kérdéseire, és személyesen is csak szónokolt nekik arról, hogy az ellenzék erőszakos, és megfélemlíti a tévé munkatársait, elküldik hozzá ezt a listát.
Volt értelme Szél és Hadházy kitartásának, mert bár Papp Dániel eleinte nem akart, végül mégiscsak találkozott az ellenzéki képviselőkkel. Nem volt egy szívélyes randi.
Igaz, kérdésekre nem válaszolt, de azt elmondta, hogy az ellenzék nagyon erőszakos.
A Médianéző Kft. elemzője szerint az ellenzéki pártok 2010 óta nem tudtak karakteres vezetőt kiállítani, közösséget maguk köré szervezni, ezért a külföldi, főleg bevándorláspárti szövetségeseikre hagyatkoznak.
A volt LMP-s parlamenti képviselő szerint Varju és Hadházy viselkedése kínosabb, mint Orbánéké, és a mostani rendszernél is rosszabb lenne, ha az ellenzék hatalomra kerülne.
Csoda: ilyen, kormánypárti szavazatszerzésre optimalizált politikai paródiát, mint amilyet most a Duna Tv leadott, még a szocializmusban sem lehetett látni.
Az a vicc, hogy ez lassan simán le is mehetne az M1-en így, ahogy van.