kulturális tao

Nagy Ervin: Aki annyi bűnt követett el a színházi élet ellen, mint Vidnyánszky Attila, annak nem sok keresnivalója van a magyar kulturális döntéshozatalban

Nagy szerint a magyar kultúra bizonyos részei most holdbéli tájhoz hasonlítanak, amelyet újra meg kell tölteni élettel.

Takács Lili
POLITIKA

Az Átrium elkezdte lehúzni a rolót

A csapat egy része a felmondás idejét tölti, miután az alaposan megvágott állami támogatás sem érkezett meg.

Szurovecz Illés
KULTÚRA

Kegyetlen dilemma elé állította Vidnyánszky egymilliárdja a független színházakat

Ha részt vesznek a Déryné Programban, azzal legitimálják a gyanús pénzosztásokat. Ha viszont nem, versenyhátrányba kerülnek.

Szurovecz Illés
kultúra

Mága Zoltán azt mondja, nem is ő kapott állami támogatást, hanem a cég, ami a koncertjeit szervezi

Ettől függetlenül köszönetet mondott a kormánynak, amiért 350 milliót adott a templomi koncertjeire.

Szurovecz Illés
MŰVÉSZET

Megszorításokra kényszerül a Budapesti Fesztiválzenekar

A kulturális tao felszámolása miatt.

Horváth Bence
KULTÚRA

350 millióval küldte meg az EMMI Mága Zoltán koncertsorozatát

Többet kapott mint az egész Vígszínház.

Rényi Pál Dániel
zene

Megszűnik az ExperiDance

19 évig létezett, a megszűnés háterében a tao-támogatások elapadása állhat.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Tarlós István arra kéri Orbán Viktort, hogy ne nyírják ki teljesen a kulturális TAO-támogatásokat

A főpolgármester szerint ezzel a lépéssel a budapesti színházak működése is veszélybe kerülhetne.

Horváth Bence
politika