Márciusban és áprilisban rendelték meg a lélegeztetőket, már régen meg kellett volna érkeznie a 16 ezer eszköznek. De a statisztika szerint 121 milliárddal kevesebbet importáltunk.
A 280 millió forint a lemondás ára volt.
A határon túli gazdaságfejlesztési és nemzetpolitikai célok megvalósítására jár a pénz.
Ujhelyi István szocialista EP-képviselő kérte ki az adatokat.
A program, amit az államtitkár emlegetett, valójában hallgatóknak szólt, és a nagykövetségek fizették.
Az államtitkár sorosozással magyarázta, miért gyűjtenének adatokat magyar újságírók külföldi útjairól.
Soros miatt.
A KSH adatai nincsenek összhangban a külügy szerződéseivel. A bejelentett 300 milliárdos vásárlásból július végig csak 185 milliárdnyi importált lélegeztető érkezett be.
Államtitkárok gyöngye.
Így hívták a luxusjachtot, amin Szíjjártó külügyminiszter a családjával nyaralt, pedig a bevallott jövedelméből ki sem tudná fizetni.
Azt is felfújták az úttestre, hogy “Lady MRD”.
Nem működött jól a kínai kapcsolat, és az államtitkár sem mondott igazat a beszerzésekről.
A jachtról dolgozó miniszter szerint a minisztériumban nem lehet szakszervezetesdit játszani.
Kikértük a Külügyminisztériumtól a 16 ezer darab lélegeztetőről kötött szerződéseket. Egy maláj cégtől nagyon drágán annyit vettünk, amennyi a legrosszabb vészforgatókönyvre is elég lett volna, de a külügy ezután sem állt le, és csak vásárolt és vásárolt.
Azért, mert sokat rendeltünk, és "a mennyiség nem árcsökkentő, hanem árnövelő hatással bírt".