Nemsokára jön a nagy beavatás!
Lánczi Tamásban saját elvtársai sem igen bíznak, és egyetlen általa irányított szervezet sem húzta sokáig. A NER legkevésbé szuverén kádere hat éven át vezetheti Orbán új szuperhatóságát.
Volt már Habony Árpád jobbkeze, fideszes államtitkár, Századvég- és XXI. Század Intézet igazgató, a Soros-ügynököket listázó Figyelő főszerkesztője és a köztévé online igazgatója is. Orbán Viktor javasolta a posztra.
Papp Dániel vezérigazgató havi 3,5 millió forintot visz haza, de Meszes Boglárka műsorvezető is majdnem 1,5 milliót keres.
Szerinte a kereszt „többé nem a vezér, a duce által vezényelt fekete mise kelléke, de nem is a politikai okkultizmusé”.
A médiahelyzetről igyekezett vitatkozni a Mandiner, a Hirado.hu, a Népszava és az ATV munkatársaiból álló négyes az MCC fesztiválon. Volt szó buborékokról, baloldali médiatúlsúlyról és a szakmát fenyegető mesterséges intelligenciáról.
Lánczi Tamás szerint „meg kell vizsgálni, hogy a debreceni beruházást ellenző ellenzéki pártok tevékenysége hogyan függ össze ezzel a német gazdasági törekvéssel”.
Hol a helyünk? - tették fel a kérdést. A vita teljes egészében újranézhető.
Hol a helyünk? – Magyarország szerepe az átalakuló világban címmel vitázik az MTVA online részlegének igazgatója és a 444 újságírója. Itt lehet követni.
Független lapok voltak, amiket bekebelezett, majd teljesen ledózerolt a Nemzet Együttműködés Rendszere.
Ha jónak találja a törvényeket, aláírja.
A kormányzati körökkel jó kapcsolatot ápoló filmes épp csak megemlítette Bodoky Tamás Átlátszó-főszerkesztőt, Lánczi Tamás máris lekeverte az interjút.
Az Orbán-stáb és az MTVA elemzője, Lánczi Tamás a Hír TV-n elemezget.
Bayer Zsolt és Fodor Gábor harminc év után találtak egymásra, úgy szakmailag, mint emberileg.
Az önkormányzati bukta után egymásra mutogatás kezdődött a hátországában: Habony Árpádnak elege lett, és egy másik embere, Fűrész Gábor jut fontosabb szerephez.