Cigányozás, vécépucolózás, gyanúsan jogszerűtlenül bedobott bűnözőzés, és egy fura Pintér-Lázár incidens. Na meg a zavaros Pócs-videók. Megy a terelés, közben sorra dőlnek be a magyarázataik.
A miniszter a váci Lázárinfón sem tudta megkerülni a cigányokkal kapcsolatban tett kijelentéseit, arra viszont már nem volt hajlandó válaszolni, hogy honnan szerezte meg a gyöngyösi ellentüntetők adatait.
A 444 nem kérdezhetett a kormányinfón, ahol a miniszterelnökséget vezető miniszter nemcsak a Lázár-ügyet tagadta, de a kegyelmi ügyről is elmondta, hogy „egy rég lezárt ügy”, és „nincs miről beszélni”.
Információi szerint egyetlen érvényes ajánlat sem érkezett.
Még a fideszesek 21 is százaléka szerint is távoznia kellene posztjáról a miniszternek.
A fideszes országgyűlési képviselő a Tiszát akarta leleplezni, a sztorija azonban több ponton is sántít. Ennek ellenére kitart amellett, hogy ő a tényekkel foglalkozik.
A miniszter nem mondhatott igazat, amikor azt állította, rendőrségi igazoltatásokból tudták meg, ki kicsoda a gyöngyösi Lázárinfón.
Az Amnesty álláspontja szerint a bűnügyi személyes adatokat sem a miniszterelnök, sem egy országgyűlési képviselő nem kezelhette.
A fideszes politikus a köztévén magyarázta, hogy a tiszások hogyan agresszorkodtak, közben maguk az érintettek cáfolták a fideszes képviselő napok óta tartó kampányának legfőbb vádjait, beleértve az áldozatot és a valódi elkövetőt is.
A keddi fóruma után arról kérdezték újságírók a minisztert, honnan és hogyan szerezték meg a tiltakozók adatait, mire egy idő után Lázár támadásba lendült, és elkezdte kiosztani a sajtót. Végül a saját sajtófőnöke kérdésére hozta be Pintér Sándort a képbe.
Mindenen átgázolt a Fidesz gépezete, hogy mentse a menthetőt Lázár János cigányozása után. Pénz, állítólagos verés, fenyegetés, rágalom, baltás kergetés az egyre keményebb választási csatában, miközben Lázár szerint a buli csak most indul.
Több cigány is elfogadta Lázár János bocsánatkérését Pusztaszabolcson, de volt, aki szerint már tényleg nem kéne erről az egészről beszélni, mert az árt a Fidesznek.
Szombaton mutatják be a Tisza választási programját.
Harminc nappal.
Forradalmi követelés: drogmentes rendőrséget! Miért nem tudnak parkolni a kínaiak? Mit akar Lázár János a vécékefével? A választás titkos sztárjai a BlackRock támogatásával: Hiller haver, Jakab Péter, Humanisták, Vona Gábor.