Legfőbb ügyészként vett részt a Pécsi Tudományegyetemen rendezett konferencián.
A Momentum három és Vágó Gábor négy kérdése is lepattant az NVB-ről, mehetnek a Kúriához. Például azt szeretnék, hogy a legfőbb ügyész ne legyen újraválasztható, vissza lehessen hívni, és a rokonai ne dolgozhassanak a jegybankban.
2014-ben még csak 141 hivatali vesztegetés történt, tavaly már 835. És ez csak az, amiről az ügyészség hivatalosan tud.
Továbbra sem tudjuk, miért másolta le Schmuck Andor pártja a Fidesz ajánlásait, ráadásul a nyomozás határideje október 25., de ezt a Legfőbb Ügyészség még meghosszabbíthatja.
Polt Péter közölte: az ügyeletes ügyész bűncselekmény gyanújára utaló körülményt nem észlelt, ezért a törvényi feltételek hiányában hivatalból nem nyomoznak.
Nagy a felháborodás amiatt, hogy a bíróság nem csukta le máris M. Richárdot. Ez valóban szokatlan, a magyar bíróságok nagyon szívesen rendeli el bárki letartóztatását, ha az ügyészség kéri. Pedig ezt elvben csak különös körülmények fennállása esetén tehetnék.
Magyarországon ma bárhol lehallgathatnak, csak egy magánlakásban nem. Mindenki azt mondja, hogy át kéne írni a törvényt.
Pedig a közmédia épületei nemzetbiztonsági védelem alatt állnak. A Legfőbb Ügyészség is úgy ítélte meg, hogy a botrány fő vádpontját ejteni kell, mert valakit lehallgatni csak magánlakásban bűncselekmény.
A magyar hatóságok alig találnak itthon gyanús pályázatokat, de az unió csalás elleni hivatala egész már eredményre jut vizsgálataiban. Az OLAF által feltárt csalásokból csak egyetlen egy esetben lett bírósági ítélet.
Szávay István szerint a támogatás felveti a hűtlen kezelés gyanúját. A Jobbik mindegyik minisztériumtól választ vár arra, hogy a hozzájuk tartozó intézmények támogatták-e a kormánypárti civil szervezetet.
A bizottság fideszes elnöke, Bánki Erik arra hivatkozott, hogy a megbízott ügyvéd hónapokig nem adta át nekik a jogerős bírósági ítéletet.
Két éve tart a nyomozás, de már most azt írja Polt Péter, hogy 2018 végéig tart majd. Talán annyi idő elég lesz, hogy valakit gyanúsítottként is meghallgassanak, mert az eddig elmaradt.
Most április 20-ig hosszabbították meg. 2015 decemberében hallgatták ki először.
Megállapodtak, hogy egyeztetni fognak többek között a korrupciós bűncselekményekből származó vagyon visszaszerzésével kapcsolatos kérdésekről.
A gyanú szerint különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás történt, csak azt nem tudják, ki volt.