A hatóságok szerint Oly Ilunga bujkált, elhagyni készült az országot.
A három emberről eddig semmilyen információt nem adott ki a rendőrség.
Kérik, hogy a bíróság további 3 hónappal, november 30-ig hosszabbítsa meg Jurij C. letartóztatásának határidejét.
Mivel nem vonult be, elfogták.
A rendőrség hivatalos közlése továbbra is csak hatszáz előállítást ismer el.
A bíróság szerint csak így akadályozható meg a bizonyítás megnehezítése vagy meghiúsítása.
L. az eltűnt maglódi üzletember házához közel, egy tanyán él, ezt az ingatlant most átkutatja a rendőrség.
A szintén újraválasztott Ahmad Ahmad, az afrikai futballszövetség elnökeként használhatott fel több 100 ezer dollárt magáncélra.
A nyomozás kezdeti szakaszában fontos, hogy a hatóságok számára bármikor elérhető legyen, ezért tartóztatták le.
Döntött a bíróság, elrendelte a letartóztatást, de óvadékot állapított meg. Az ügyészség fellebbezett.
Csak így biztosítható a jelenléte az eljárásban - írták.
Ketten is visszatértek a tett helyszínére.
A fegyvereket és a lőszereket a férfi méhkaptárakban rejtette el.
A gyanú szerint „megsértette mások vallási meggyőződését”, miután a rendőrök olyan poszterek másolatait találták a lakásán, amiken a Szűz Mária látható a feje és a vállai felett az LMBT-zászló színeiben játszó glóriákkal.
Szégyellte, hogy az apa kínai, ezért hagyta magára a gyerekét.