lopás

Lebukott egy tolvaj, a rendőröknek gyanús lett, hogy két gatya van rajta

Az egyiken az árcímke is rajta volt.

Albert Ákos
bűnügy

Beragadt a frissen vett bérlete a Jászai Mari téri jegyautomatába, így derült ki a készülékek sötét titka

Azért is tudnak nyugodtan dolgozni a ragasztócsíkos tolvajok, mert az automatákban van ugyan kamera, de olyan, amit nem lehet a távolból figyelni.

Szily László
bűnügy

10 évet kaphat az amerikai turista, aki megpróbált ellopni pár darabot az auschwitzi táborba vezető sínekből

Beismerte a sínlopási kísérletet.

Rényi Pál Dániel
külföld

Az olasz rendőrség durván rászedett egy tolvajbandát

Kicserélték az ellopandó festményt egy másolatra, aztán várták a tolvajokat.

Albert Ákos
bűnügy

Elrabolt egy kétezer forintos mobilt egy kisfiútól, négy év fegyházat kapott érte

Megérte?

Albert Ákos
bűnügy

Elfogták a tolvajokat, akik egy Fiatba gyömöszöltek és elloptak egy pónilovat

Ádámot és Kevint egy vecsési ház padlásán találták meg.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Megtalálták a Fiat hátsó ülésén ellopott kis pónicsikót

Már vissza is került az édesanyjához, illetve a tulajdonosához.

Albert Ákos
ÁLLAT

A budai hajvágógép-tolvaj hatalmas rutinnal terelte el az eladó figyelmét, csak a kamerát nem vette észre

A rendőrség most a videófelvétel segítségével keresi, Ön látta esetleg?

Albert Ákos
bűnügy

A fél magyar internet ezt a hátsó ülésen ellopott kis pónicsikót keresi, mert meghalhat anyatej nélkül

Az autópályán szúrta ki valaki, hogy kisméretű ló ül egy személyautó hátsó ülésén. Egy érintett úgy tudja, a tulajdonosát ismerő drogos fiatalok a tettesek.

Szily László
ÁLLAT

A Rocksuliból a gitáros srácot azzal vádolják, hogy gitárokat lopott

\m/

Herczeg Márk
FILM

Fedélzeti lopás miatt késett a barcelonai járat

Kedd hajnalban 200 000 forint tűnt el Ferihegyen a gépen egy utastól.

Bede Márton
bűnügy

Az M1 bemondója meg akarta semmisíteni Karácsony Gergelyt egy elírásért, de nem sikerült elsőre elmondania a mondatot

A közszolgálati televízió híradója a milliárdos lopások helyett egy hibás Facebook-posztot tart közügynek.

Herczeg Márk
POLITIKA

Megvágta magát lopás közben, ez buktatta le a svéd koronaékszer-tolvajt

A svéd koronaékszereket még júliusban lopták el, majd rejtélyes módon előkerültek, és le is buktatták a tolvajt.

Albert Ákos
külföld

Egyre többet lopunk az irodából, ahogy a munka és a magánélet közötti határ elmosódik

Másfél évtized alatt megduplázódtak a vállalati lopások miatti veszteségek Amerikában. Mindig kicsiben kezdődik.

Herczeg Márk
gazdaság

Egy 76 éves férfi olvasószemüveget akart lopni egy veszprémi áruházból

Nem sikerült neki.

Albert Ákos
bűnügy